Blogturné – Rachel Vincent: Stray – Kóborok

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2012.03.31
Műfaj: Urban Fantasy
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Értékelés: 4 pont

MÁR CSAK NYOLC FOGAMZÓKÉPES NŐSTÉNY VÉRMACSKA VAN.
ÉS ÉN VAGYOK AZ EGYIK.

Éppen úgy nézek ki, mint akármelyik amerikai egyetemi hallgató. De vérmacska vagyok; alakváltó, két világ lakója.

Bár a családom és a falkám rossz szemmel nézte, elszöktem a kényszer elől, hogy továbbvigyem a fajt, és kialakítottam magamnak egy saját életet. Amíg egy este az a kóbor meg nem támadott.
Tudtam a kóborokról – a falka nélküli vérmacskákról – akik állandóan hozzám hasonlókat keresnek: csinos, termékeny nőket. Ezt a példány elkergettem, de aztán megtudtam, hogy két másik nőstény eltűnt.

A veszélyből ennyi is elég volt, hogy a falkám hazahívjon… a saját védelmem érdekében. Persze. Csakhogy én nem vagyok ijedős kiscica. Bárkivel – vagy bármivel – megküzdök, ha kell, hogy megtaláljam a barátnőimet. Vigyázzatok, kóborok – karmaim vannak, és nem félek használni őket!

„A seggberugdosás meglepően jó terápia.”

Már évek óta várt rám ez a könyv, sőt egyszer el is kezdtem, aztán valamiért nem csúszott úgy, ahogy kellett volna és félretettem. Pontosan nem tudnám megmondani mi volt vele a bajom, de szinte minden mondata idegesített. Így cirka 2 év után most ismét elővettem, és lövésem sincs, hogy mi lehetett régen a gond. Tény és való, hogy kell egy kis idő mire beindul, nem fogott meg már az első oldallal, de mire a közepéig értünk már faltam az oldalakat. 

A Stray világa és története nem túl egyedi, sőt a hamarosan itthon is megjelenő Bittennel (Kelley Armstrong) annyira hasonlítanak, mint két tojás. Aki olvasott már alakváltós történeteket, annak nem nagyon lesz benne semmi új. A megszokott farkasok helyett ezúttal nagymacskák vannak a főszerepben, de hierarchiájuk, világuk lényegében ugyanolyan, mint az átlag alakváltós sztorikban. 

A történet két részre oszlik, az egyik Faythe szabadság iránti vágya, a másik pedig a szokásos pszichopata gyilkos után nyomozgatós. Sajnos egyikre sem mondhatnám, hogy fantasztikus történetszál, de lekötött annyira, hogy egy nap alatt kiolvassam. Faythe, annak ellenére, hogy megtudtam érteni sokszor idegesített a nyavajgásával és ostobaságaival (jó, jó, lehet, hogy túlságosan megkedveltem Marcot :P). Segített a helyzetén viszont, hogy ő is a „nyakig a kakiban a legjobb védekezés a szarkazmus” elvet vallja, amit csípek. Nem volt egy nagyon tökös csaj az idő többségében, de nem mondhatni, hogy nem próbálkozott. Mondjuk azért felbosszantani nem szeretném. 🙂 Viszont mivel első rész, meg vagyok róla győződve, hogy több, mint fejlődőképes karakter. Az plusz pont, hogy az írónő nem húzta ezt a szabadság szálat, a végére megoldódott és fókuszálhatunk érdekesebb dolgokra a következő résztől. Remélem. 

A sztori Gyilkos Elmék része, azaz a nyomozós eleinte nem is volt rossz, azon kaptam magam, hogy én is annyira kíváncsi lettem az elkövetők kilétére, mint a szereplők. Aztán miután eltöltöttünk vele pár oldalt, csalódtam. Kicsit olyan ez, mint a legtöbb szuperhősös filmben, például a legutóbb a Hangyát néztem, amikor is felmerült bennem a kérdés, hogy nincs egy komplex, briliáns, lenyűgözően gonosz karakter egy épkézláb motivációval? Sokszor érzem ugyanezt az Urban Fantasyknál. A legtöbb esetben a főellenség valójában gyáva, magatehetetlen, csak a bosszú hajtja, amiért az oviban elvették a játékát, csak pénzért csinálja, egyszóval klisés. A Stray fő gonoszával is pont ugyanez a helyzet, pedig ígéretesnek indult. Kár érte. 

A szerelmi szálnál úgy érzem túl elfogult vagyok. Egy szerelmi háromszögként indul, de a végére szerencsére kihullott a felesleges harmadik (bár nem most láttuk utoljára, és én mondom valami nem okés ezzel a fickóval). Faythe és Marc kapcsolatát Faythe írta le tökéletesen: robbanékony. Lényegében mondhatjuk, hogy egy macska-egér játékot űznek. Véleményem szerint Faythe túlkomplikálta ezt is, mint minden mást, de most kivételen megbocsájtok neki. Nincs jobb, mint egy Alfa párzást figyelemmel kísérni (oké, ez rosszul hangzik). Marc szexi, temperamentumos, birtokló alfa hím típus, de közben kedves, figyelmes és egy igazi aranypofa. 

Na de Marcon kívül mi a fenéért érdemel ez a könyv mégis 5/4 pontot? A könyv atmoszférája és szereplői miatt. Ugyanaz fogott meg ebben is, mint a Bittenben. Egyrészt az író jól bánik az olvasó érzelmeivel, kellően dramatikus, vicces, érzelmes és izgalmas. Ami viszont a legnagyobb húzóerő, az a szereplő gárda és egymáshoz való viszonyuk. Egyszerűen imádom ezt a falkát. Ahogy a tagok viszonyulnak egymáshoz, még a legrosszabb szituációban sincs kétséged afelől, hogy halálig lojálisak egymáshoz (akkor is, ha épp péppé verik egymást). Emellett igazi humorheroldok mind, főleg, amikor szívatják Faythe-t. Ismét egy nem mindennapi család része lehetek, úgyhogy ki van zárva, hogy ne folytassam a sorozatot.