A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából most jelent meg a Tiktokon is hatalmas sikert aratott Sötétség érintése, ami nem mást dolgoz fel, mint Persephone és Hades izgalmas történetét modern megvilágításban. Gyere és tarts velünk a Blogturnén és nyerd meg akár te is a kiadó által felajánlott könyv egyik példányát!
6 Érdekes tény Persephonéról
Perszephoné Zeusz és Demeter lánya volt.
Perszephoné egyike volt azoknak a lányoknak, akiket Zeusz Hérával kötött törvényes házasságán kívül született. Demeter, az aratás és a mezőgazdaság istennőjének lánya volt, aki a gabonák és a föld termékenysége felett uralkodott. Így természetes volt, hogy maga Kore, azaz Perszephoné szintén a termékenység istennője volt.
Perszephonét elrabolta Hádész.
Hádészt, az alvilág istenét teljesen lenyűgözte a fiatal Perszephoné szépsége. A homéroszi „Démétér-himnusz” úgy tartja, hogy Zeusz Perszephonét odaígérte Hádésznak. Miközben a fiatal lány társaival és a gondtalan nimfákkal egy nap virágot szedett a szicíliai vidéken megpillantott egy gyönyörű nárciszt, majd leszedte azt. Ebben a pillanatban megnyílt a föld, majd a hasadékból Hádész tört elő a szekerén és elrabolta unokahúgát.
Perszephoné mítosza az élet körforgását szimbolizálja.
Demeter a gyásztól és, mert nem tudta, ki rabolta el a lányát, teljesen megszállott lett. Kilenc napon és kilenc éjszakán át bolyongott a világban Perszephoné után kutatva. Végül Heliosz, a nap kocsisa megszánta és elárulta neki az elrabló nevét. Hogy bosszút álljon, Demeter elhagyta az Olimposzt, és nem foglalkozott többé a föld termékenységével, így az emberek közt széles körű éhínség terjedt. Zeusz a halandók jövőjéért aggódva elküldte Hermészt az alvilágba, hogy keresse meg Perszephonét és vigye vissza anyjához, azzal a feltétellel, hogy a lány nem evett semmit az alvilági utazása során. Hádész, előre látva Zeusz kiskapuját, gránátalmamagokat etetett Perszephonéval, hogy maga mellett tartsa örökre. A mítosz egyes változatai szerint 6 magot evett a gránátalmából. Az isten azonban kénytelen volt elfogadni egy kompromisszumot: Perszephoné csak az év hat hónapját kellett, hogy az alvilágban töltse, a maradék hat hónapban az anyjával lehetett. Perszephoné éppúgy az alvilágban rekedt, mint a föld alá temetett búzaszemek ősszel és télen. Perszephoné visszatérése anyjához egyben a növényzet újraéledésének, a tavasz visszatérésének és az élet virágzásának felel meg.
A megmentő.
Az alvilágban Perszephoné szerepe, amelett, hogy uralkodott, amolyan védőszent volt. Hádésznak sok nézeteltérése volt hősökkel, például Herkulessel, Odüsszeuszszal és Orfeusszal, akik megjárták az alvilágot és Hádész ezt nem nagyon nézte jó szemmel. A legtöbb esetben ezek a hősök végül Perszephonénak köszönhetik az életüket és a szabadságukat, aki közbelépett, és megmentette a hősöket a gyakran szörnyű sorstól.
Könyörtelen ellenség
Míg az alvilágba tévedő hősökkel kezesbárány volt, addig rosszakaróival nem bánt kesztyűs kézzel. Az alvilág királynőjeként Kore képes volt vadállatokat küldeni, hogy megöljék azokat, akik bántani merték. Adonisz mítoszában Perszephoné és Aphrodité is beleszeretett a halandó emberbe. Zeusz parancsa az volt, hogy a férfi ossza meg idejét a két istennő között, de amikor Adonisz úgy döntött, hogy nem akar visszatérni az alvilágba, Perszephoné egy vaddisznót küldött, hogy ölje meg. Később a halandó Aphrodité karjaiban halt meg. Perszephonénak nem született gyermeke Hádésztól, de férje házasságon kívüli kapcsolatait sem helyeselte. Amikor egy nimfa, Minthe, Hádész egyik szeretője azzal dicsekedett, hogy szebb Perszephonénál, és hogy egy napon el fogja tőle venni Hádészt, Perszephoné gondoskodott arról, hogy ilyesmi soha ne történhessen meg, és menta növényvé változtatta.
Szimbólumok
Perszephonét számos attribútum és szimbólum jellemezte, legfőképpen a fáklyák, a gabonaszárak vagy a kalászok és a jogar. Ritkábban a gránátalmával vagy a mákkal hozták kapcsolatba. Más attribútumok, mint például a kakas, jobban lokalizáltak, és konkrét kultuszok ikonográfiájához kötődtek.
Nyereményjáték
Persephone és Hades története Új-Athénban kezdődik, egy olyan modern világban ahol az Istenek köztünk járnak és többek közt éjszakai bárokat üzemeltetnek. A történet során Hades és Persephone mellett más istenekkel is találkozhattok, ezért most eljött az idő, hogy leteszteljük tudásotokat. Minden állomáson találtok egy portrét egy görög istenségről, a feladatok pedig az, hogy kitaláljátok a nevét és, hogy minek az istene.
FIGYELEM!
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.