Tizenkét év után a Spartacus univerzum visszatért egy alternatív, kissé elrugaszkodott sztorival, középpontjában az egyik leggyűlöltebb karakterrel. Nézzük, hogy jó döntés volt e.

Ashur az eredeti sorozat egyik leggyűlöltebb, legrafináltabb és egyben legemlékezetesebb karaktere volt. Egy ex-gladiátor, aki a manipuláció és az árulás mestereként mászott ki a sárból, hogy nevet szerezzen magának és önként a rómaiak oldalára áll, hogy segítsen leverni a rabszolgafelkelést. Az egyetlen motivációja a kapzsiság és a saját önös érdeke.

Ashur eredeti története a Spartacus: Bosszú évad fináléjában ér véget. A rómaiak küldötteként érkezik Spartacushoz és a Vezúvon rejtőző felkelőkhöz azzal az ajánlattal, hogy ha átadják vezérüket, a többiek enyhébb bánásmódban részesülnek. Itt kihívják egy 1v1-re, ahol fatális vereséget szenved. Halála sok néző számára az egyik leginkább várt pillanat volt, kevés karakter váltott ki akkora gyűlöletet, mint ő.

A Spartacus: House of Ashur azt a kérdést teszi fel: mi lett volna, ha Ashur túléli?

Az alternatív idővonalban, Ashur nem hal meg, hanem épp ellenkezőleg: megöli Spartacust, és jutalmul megkapja a Batiatus-féle ludust. Rabszolgából dominus lett. Az alapötlet első hallásra furcsának tűnt, de végül meglepően jól működött. A legtöbben -legalábbis én biztosan – azonban valószínűleg arra számítottunk, hogy a Spartacus univerzumába való visszatérés Julius Caesar (Todd Lasance) történetének folytatásával történik majd, mert ő volt a sorozat egyik legárnyaltabb karaktere. Sajnos a készítők nem így érezték.

Az első néhány epizód kicsit visszafogottabb, mint az eredeti Spartacus volt, több a politika és az ármánykodás, lightosabb humora miatt pedig még egy kicsit szórakoztató is. Meglepő, de a vér és csöcsök nélkül is egész jó volt. Na, de ne tessék aggódni, azért a 3. epizód környékétől a gép beindul. Ahogy halad előre a történet, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a politikai játszmák, a ludus belső hierarchiájának csatái és Ashur megszállott törekvése, hogy kivívja helyét a római elitben. Mindezt pedig a Spartacustól megszokott véres összecsapások és erotikus jelenetek pörgetik fel. Az arénában játszódó harcjelenetek továbbra is remek koreográfiával készültek, és hűen viszik tovább a Spartacus védjegyévé vált, a Zack Snyder-féle 300 vizuális örökségét idéző stilizált lassításokat. Mégis, számomra az évad legjobb akciójelenete a harmadik rész utcai összecsapása volt. Nincsenek túldramatizált lassítások vagy látványos pózolások, csak egy nyugdíjas gladiátor brutális hatékonysággal lezavart mészárlása.

A sorozat hangulatilag hű az eredetihez: ugyanaz a stilizált vér és erőszak, ugyanaz a római politikai méreg, ugyanaz a piszkos ármánykodás és árulás. Ami viszont nincs benne: a hősiesség. Ez nem a nemes eszmék története, hanem a hatalom, a dicsőség és a puszta túlélésért való küzdelemé.

Utólag azt kell mondjam, hogy Ashur sem volt egy rossz választás, mindig is érdekesebb volt morálisan, mint a legtöbb antagonista, mert soha nem volt egyértelműen „gonosz”, csak végtelenül opportunista. Nick E. Tarabay ismét magára ölti Ashur szerepét, és már az első jeleneteitől kezdve vért és verejtéket nem sajnálva egyértelművé teszi, hogy ebben a karakterben még mindig bőven van potenciál. Ashur nem egy hős , de nem is egy egyszerű főgonosz. Minden mozdulata kalkulált, minden döntése érthető, még ha undorító is, és ez az a fajta szürke erkölcsiség, amit egy ilyen történet megkövetel. Karakterét egy szerelmi szállal igyekeztek enyhíteni, amely megmutatja emberibb, sebezhetőbb oldalát is, a sorozat végére pedig már egyfajta redemption arc első jele is feltűnik. Egy dolog zavart: az évad elején Ashur még egy lépéssel mindenki előtt jár, később viszont mintha ezt a tulajdonságát részben elfelejtenék az írók. Ahogy egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a ravasz manipulátorból fokozatosan olyan karakter lesz, aki inkább reagál az eseményekre, mintsem alakítja azokat. Ennek ellenére egyszerre utáltam és szerettem a karaktert, míg az eredeti sztoriban gyűlöltem, így a sorozat igazából nálam elérte, amit akart.

A legnagyobb újdonság, és egyben a legmegosztóbb döntés a nézők körében: Achillia (Tenika Davis), a franchise első igazi női gladiátor szereplője, akiben Ashur rögtön meglátja a következő nagy befektetést az ókori szórakoztatóiparban. A karaktere egyáltalán nem tökéletes, a múltját és motivációját lassan adagolva kapjuk, ezért néha elfelejtjük, hogy ő nem egy érzéketlen gép, mint a legtöbb társa és bár tapasztalt harcos, de még messze nem kész legenda, és az aréna gyorsan emlékezteti rá, hogy egy hajszálnyira van attól, hogy a hentespult kínálatát gazdagítsa. Valójában Achillia történetében nincs semmi igazán eposzi, sőt önmagában nem is különösebben érdekes karakter, néha még idegesítő is, viszont nincs is feltétlenül szükség ennél többre, mert ez végig Ashur története. Achillia pontosan azt a szerepet tölti be, amire kitalálták: katalizátorként szolgál Ashur felemelkedéséhez és talán a bukásához, miközben saját karaktere sem marad teljesen háttérben.

Korris (Graham McTavish) egy volt gladiátor, aki kivívta szabadságát, és most Ashur jobb keze és az új Doctore. Egyszerre tekintélyt parancsoló, obszcén módon vicces, kőkemény, mégis egy szerethető mackó. Oenomaus teljes ellentéte, és ami a szívén az biztosan kijön a száján is, függetlenül attól, hogy kivel áll szemben. Graham McTavish már több sorozatban és filmben is megmutatta, hogy nagyszerű színész, és itt is szinte minden jelenetében ellopja a showt.

Caesar (Jackson Gallagher) ismét meghatározó szereplő, ám ez a változat messze elmarad attól a karizmatikus figurától, akit a korábbi sorozatban láthattunk, és a színészi alakítás sem éri el elődje szintjét. Fiatal, ambiciózus, és idegesítően arrogáns ficsúr. Sajnos minden megmozdulása túl erőltetett, ezért a történetbeli szerepét sem tudtam értékelni.

Gabinius szenátor (Andrew McFarlane) a sorozat egyik legárnyaltabb figurája. Nem egy újabb kapzsi, hataloméhes római politikus, őt valóban Róma jövője foglalkoztatja és az elsődleges célja megakadályozni a Crassus és Pompeius közötti polgárháborút. Ő az egyetlen magas rangú római, aki Ashurt emberszámba veszi és felismeri a benne rejlő potenciált, és igyekszik azokat saját céljai szolgálatába állítani. A két karakter közötti kémia végig remekül működik. Ashurnak minden találkozásnál ügyelnie kell arra, hogy ne lépjen át egy láthatatlan határt, ami állandó bizonytalanságot és feszültséget kölcsönöz a jeleneteiknek. Sajnos azonban ez a rész kevésbé van kidolgozva és picit háttérbe is szorul. A felesége, Cossutia, a lánya és egyben Ashur kiszemeltje, Viridia (India Shaw-Smith), az egyik legtöbb feszültséget generáló szál a sorozatban.

Claudia Black Cossutia szerepében az ügyeletes vipera, puszta jelenlétével emel minden jelenetet, amiben megjelenik. A karakter a franchise egyik legerősebb női szereplője, aki intrikáival folyamatosan mozgatja a szálakat, miközben hitelesen megmutatja, milyen eszközökkel érvényesülhetett egy befolyásos római nő egy olyan világban, ahol a nyílt hatalom többnyire a férfiak kezében volt, anélkül hogy irreálisan túlozná a karakterét.

A mellékszereplők közül mindenképpen ki kell emelnem Celadust (Dan Hamill) és Tarchont (Jordi Webber), az apa–fia gladiátorpárost. Amellett, hogy prémium eye candyként szolgáltak a képernyőn (legalábbis a kiéhezett női nézőknek… vagyis nekem), egy teljesen más dinamikát is hoztak a ludus életébe. Tarchont az arroganciája és toxikus viselkedése miatt többször is legszívesebben pofán csaptam volna a csaplárosné báli legyezőjével, mégis azon kaptam magam, hogy a történetük végére bizony krokodilkönnyeket hullatok értük. Érdekes volt látni, hogy apának és fiának gladiátorként kell leélni az életüket, úgy hogy bármelyik harcuk az utolsó lehet.

Sajnos egyik karakter sem lett annyira ikonikus, mint az anyasorozatban Spartacus, Gannicus, vagy Crixus, de ez inkább a sorozat témája és rövidsége miatt van, mert azért itt is találunk bőven érdekes szereplőket.

VERDIKT

Érdemes megnézni? Igen. Határozottan igen. Ha a stílusáért és hangulatáért, nyers brutalitásáért, politikai intrikáiért, na meg a vérért és a formás fenekekért szeretted az eredeti sorozatot. Ha viszont még nem láttad az eredetit, mindenképpen azzal kezdj. Ashur karakterének igazi súlya és a döntéseinek jelentősége csak akkor működik igazán, ha ismered, milyen utat járt be idáig (plusz, rohadt jó a Spartacus, szóval nézd meg!!) Ha magasztos eszméket és önfeláldozó hősöket keresel, itt nem sokat találsz. Árulókat, manipulatív szemétládákat és erkölcsileg erősen kérdőjeles alakokat viszont annál többet.

Sajnos a Starz 2026 májusában egyetlen évad után elkaszálta a sorozatot a kis nézőszámra hivatkozva, így nem igazán teljesedhetett ki a történet, de még így is azt mondom, hogy érdemes megnézni. 10 epizód, lezárt (de nyitott végű), és egy olyan profi szereplőgárda, amelyért kár lett volna nem elkészíteni. A 2. évad forgatókönyve már készen van csak keresik a sorozat új otthonát. Reméljük, hogy kap még esélyt.