A Predator franchise ismét vadászatra indul, de ezúttal nem a megszokott formában. Három különböző történelmi korban láthatjuk, mindegyik egyedi animációs látványvilággal. De vajon működik-e a digitális stop motion stílus? Vagy csak megint egy „jó-jó, de minek” próbálkozás a Ragadozó nevével?

Négy rövid fejezetre osztva meséli el egy viking harcos, egy ninja és egy II. világháborús pilóta találkozását a Predatorral, majd a végső fejezetben ezek a szálak összefonódnak. Július 25-én pedig egy bővített befejezéssel egészítették ki a filmet, amelyben Arnold Schwarzenegger Dutch Schaeferként és Danny Glover Mike Harriganként tér vissza.

2025. június 6-án a Hulura és Disney+-ra megérkezett a Predator: Killer of Killers, a franchise első animációs mozija és már az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy ez nem valami gyorsan összedobott, „adjunk már valamit a rajongóknak a nagy film előtt” típusú projekt. Ez egy igazi, végiggondolt alkotás.

A film egy antológia: négy rövid fejezetre osztva (A pajzs, A kard, A golyó és A csata) három különböző történelmi korszakba visz el minket, ahol egy viking harcos, egy ninja és egy II. világháborús pilóta szemszögéből élhetünk át első találkozást egy Predatorral. Aztán a negyedik fejezetben ezek a szálak összefonódnak, méghozzá egy olyan módon, amit én biztosan nem láttam előre. Míg ezek a harcosok a saját korukban kétségkívül a legjobbak közé tartoznak, a Predatorral szembe nézve minden szereplőért izgulni fogsz. Nem csak az emberi szereplők, de a Yautják oldaláról is újabb egyedet ismerhetünk meg minden fejezetben, más fegyverzettel és más harc stílussal, így mindegyik rövid történet tud bőven újat mutatni. Érdekesség még, hogy minden történetnél a két fél skilllsetje közel áll egymáshoz, ám a predatorok néha kicsit speckóbb cuccokkal rendelkeznek.

Az első két fejezet narratíva szempontból elég hasonló sablon szerint épül fel, a harmadik hangulatilag kicsit kilóg, de mindhárom fejezet tetszett, mégha elsőre nem is gondoltam volna, a végére mindegyiknél azt éreztem, hogy aztamocskos ez de jó volt. Persze van azért kedvencem, ez pedig a japán fejezet. Ez a csúcs. Jó a sztori, tele van feszültséggel, a kardharc koreográfiája gyönyörű, nagyon kreatív és a Predator ebben a részben valahogy még félelmetesebb, mint az első fejezet hatalmas berserkerje. Ha csak emiatt nézed meg, már megérte.

Az utolsó fejezet a finálé. Érdekes, mert a Yautja kultúrát egy olyan dologgal bővíti, amit a filmes univerzumban még nem láttunk és nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt átülteti e majd akár a Halálbolygó folytatásába. Mindenféle spoilert elkerülve csak annyit mondhatok, ha tetszett a Prey – márpedig miért ne tetszett volna, akkor az utolsó jelenetek láttán valószínűleg hangosan felkiáltasz, mint én.

Az animációt a The Third Floor (Godzilla X Kong, House of the Dragon, Guardians of the Galaxy, Avatar, Halo stb.) készítette és ez az első teljes hosszú játékfilmjük, és Trachtenberg saját bevallása szerint az Arcane animációs stílusából merítkeztek.

Bevallom egy kicsit féltem tőle, mert hiába imádom az Arcane vagy az Avatar animációs sorozatokat, még mindig inkább az élőszereplős verziókat preferálom, de azt kell mondjam, hogy ez bizony oda lett rakva. A vizuális stílus erős, dinamikus, és különösen az akciójelenetek esetében igazán megmutatja, mit tud az animáció, amit élőszereplős film sosem tudna ilyen költséggel megvalósítani.

VERDIKT

A Predator: Killer of Killers pont hozza azt, amit egy jó antológiának kell: szórakoztató, látványos, és minden egyes fejezetben valami egyedit kínál, miközben egy egységes egésszé áll össze a végére. Trachtenberg számomra bebizonyította a Prey-jel, hogy nemcsak a film készítéshez ért, de jó kezekben van nála ez a franchise és erre a Predator: Gyilkosok gyilkosa is ráerősített.

Ha Predator rajongó vagy, kötelező. Ha nem vagy az, de tetszett a Prey, kötelező. Ha sem az egyik, sem a másik…