A John Wick-univerzum első spin-off filmje, a Balerina kecses léptekkel próbál beilleszkedni a nagy testvér árnyékába – több-kevesebb sikerrel. Ez nem egy előzmény és nem is folytatás, inkább egy oldalnézetes pályaszakasz ebben az akció univerzumban, ahol ezúttal nem a golyóálló öltönyös férfiak, hanem egy gyilkos szakmunkásképző balett iskolából dezertált, bosszúszomjas női főhős áll a középpontban.

Kezdjük azzal, hogy gyönyörű, mint egy gyilkosan elegáns éjszakai balett: sötét tónusok, precízen komponált képek, minden jelenet egy vizuális svédasztal. Céltudatosan megkomponált. A díszletek tényleg mesélnek, nem csak háttérnek vannak. Az operatőri munka pazar – tudja, mikor kell mozdulni, és a megfelelő pillanatokban hagy lélegezni is.

Az akciókoreográfia a JW-filmekhez méltóan kreatív: ha figyelsz, találsz pár apró kikacsintást a korábbi részekre, de ezek sosem érződnek lusta újrahasznosításnak. A hangdizájn külön dicséretet érdemel, az valami egészen durva – olyan, mintha valaki egyenesen a dobhártyádba ütne. Minden egyes csattanásnak súlya van, minden ütés, lövés és törés olyan, mintha ott lennél a helyszínen (persze sisak és golyóálló mellény erősen ajánlott).

Ami igazi csemege a világépítés szerelmeseinek: végre egy kicsit többet látunk a Ruska Roma működéséből, sőt, a Parabellum egyik jelenete is új perspektívát kap a főhősnő szemszögéből – kifejezetten jó ötlet volt a készítőktől a szálakt így összekötni.

Ana de Armas hozza, amit kell. Nem fogsz róla ódákat zengeni tíz év múlva, de nem is ő akart lenni az új Wick. Nem íródott neki egy emlékezetes karakter, de nem is próbál többet mutatni, mint amit elbír ez a sztori. Egy céltudatos, traumatizált, kemény nő. Hitelesen hozta a sérült, de halálos balerinát, de franchiset nem igazán építhetnénk a karakterre.

A történet – nos, itt nem beszélhetünk grandiózus újításról. Egy klasszikus bosszúsztori, aminek ritmusát már kívülről fújjuk. És bár minden adott lenne ahhoz, hogy igazán együtt érezzünk a főszereplővel, valahogy nem épül ki az érzelmi kötődés, amit John Wick esetében éreztünk. Lehet, hogy a kutya hiányzott?

Ana de Armas ugyan jó, de a karaktere egyedül marad – a mellékszereplők hiába erősek, nem alakul ki köztük valódi dinamika. Hiába tűnik fel több karakter, köztük erős színészekkel nincsenek velős párbeszédek, nincs igazi kötődés. Emiatt a néző is inkább a nosztalgikus cameókhoz kapcsolódik, nem az új szereplőkhöz.

A világépítés ezúttal visszafogott. A Ruska Roma szál korrekt, de ennyi. Ha valaki a JW-univerzum továbbgombolyítására várt, most nem fog jól lakni. A „több ebből a világból” érzés ott marad az asztalon, kibontatlanul.

VERDIKT

A Balerina egy stílusos, jól összerakott spin-off, ami vizuálisan és technikailag megállja a helyét, de érzelmi és narratív szinten nem rúgja be úgy az ajtót, mint John Wick tette. Szépen belesimul a John Wick-világába – de nem feszegeti annak határait. Nem akar újraírni semmit, nem próbál új mélységeket nyitni. Egy pontosan kivitelezett mozdulatsor, egy vérrel átitatott balett, amit öröm nézni, de biztos, hogy nem marad veled hetek múlva is. Ez a film pont azt csinálja, amit a címe ígér: kecsesen rúgja be az ajtót, aztán elegánsan szétrúgja a berendezést is.

Reméljük, a folytatások mernek majd mélyebbre ásni ebben az elegánsan véres univerzumban – mert van itt még potenciál bőven.

A film a John Wick-univerzumban játszódik, közvetlenül a 3. rész – Parabellum és a 4. rész között. Főhőse Eve Macarro (Ana de Armas), szemtanúja lesz apja meggyilkolásának, majd ennek következményeként balerinaként nő fel a Ruska Roma nevű orosz alvilági szervezetnél, azonban emellett egy titkos kiképzésben részesül, hogy könyörtelen védelmező váljon belőle.
Eve első dolga, amikor megszerzi gyilkos diplomáját, hogy felkutassa azokat, akik tönkretették az életét.

Miközben az igazság morzsáit követi, útja keresztezi a John Wick-univerzum jól ismert figuráit is – többek között feltűnik Winston (Ian McShane), Charon (a néhai Lance Reddick), és útjának több pontján is belebotlik John Wick-be.

Eve bosszúhadjárata során nemcsak a saját múltjával, de a Ruska Roma sötét szabályaival is szembe kell nézzen. A film közben láthatjuk, hogyan fonódik össze az ő személyes tragédiája a nagyobb alvilági struktúrákkal, és miként próbálja visszavenni az irányítást az élete felett.