Kritika – The Witcher: Blood Origin

December 25-től már lehet streamelni a Witcher előzmény sorozatát a Netflixen, de vajon van olyan jó, mint a nagytesója?

A 4 részes minisorozat az első Vaják teremtéséről és a Szférák Együttállásásának – vagyis a Világok összeütközésének eredet története.


Értékelés:

A TÖRTÉNET

A Blood Origin egysszerre próbál egy régi világot bemutatni és a játékokból, könyvekből és a Witcher sorozatból is ismert új világot megteremteni. Ehhez egy saját kreálású ősi legendára támaszkodik, mely szerint 1200 évvel fő sorozat előtt, a tündék aranykorában, mielőtt még az emberek a Kontinensre érkeztek volna, 5 számkivetett harcos és 2 mágus a nagyobb jó érdekében összefog, hogy megdöntsék a birodalom új uralkodóit, hogy bosszút álljanak és *dobpergés* elhozzák a világbékét. Mármint, hogy megmentsék a világot. Küldetésük során egy más világból származó hatalmas szörnnyel is meg kell küzdeniük, ezért létre hozzák az első szörny vadász gyilkológépet: a Vajákot.

A könyvek és a játékok szerelmesei felejtsenek el most mindent, amit az eredet történetekről tudnak. Vagy inkább ne nézzék meg ezt. A készítők már előre elhintették egy-két interjúban azt az apró információt, hogy ez a sorozat nem a „modern” vaják eredete, csak kár, hogy ezt a marketingeseknek és a Netflixnek sem árulták el. Az egy -nem elhanyagolható- dolog, hogy a Vér Eredete sztorija teljesen szembe megy a könyvek és a játékok lorejával is, és a történtek időrendjét sem sikerült megtartani, de ráadásul még a saját testvérsorozatának is ellent mond. Két fordulat van a történetben, ebből az egyik mindjárt az első rész végén, a másikkal pedig egy nézőt sem sikerült átverni.

De nem is az alap történettel van a legnagyobb gond, hiszen a laikus nézők nem fogják megmondani, hogy egy teljesen más eredet történetet kaptak, mint, amit a könyvek szerzője kitalált.

TEMPÓ

Ahogy fentebb is írtam, a mini sorozat 4 részből áll, mindegyik közel egy órás. Tökéletes példája annak, hogy 4 óra alatt nem lehet egy komplex több, mint 1000 éves eredettörténetet, két világot, 10 fontos karaktert, 3 kasztot és több szerelmi szálat tisztességesen kidolgozni és bemutatni, ráadásul úgy, hogy a történet is haladjon. Hát a Vér Eredetének nem is sikerült egyiket sem.

Rengeteg volt a szájtépés, de mégsem mondtak soha semmi érdemlegeset, aztán egy-két pár másodperces, unalmasan koreografált akció jelenet, aztán megint szájtépés. A szereplők egyik helyről rohantak a másikra, pillanatok alatt kötöttek életre szóló testvériséget és barátságot. Szerencsére minden potenciális csatlóst két mondattal meggyőztek arról, hogy jó ötlet lenne csatlakozni a felkeléshez, mert nem bírtam volna ebből több részt. De legalább pár dal végighallgatására volt idő. A nagy leszámolás annyi ideig sem tartott, hogy rendesen kipattogott volna a kukoricám.

Szóval két elég fontos eseményhez kaptunk eredet történetet, ahol nincs elmagyarázva és kidolgozva semmi.

KARAKTEREK

Szóval 10 fontosabb szereplő van, akinek szurkolhatunk (kinek mi…), ebből hét hős: egy hatalomszomjas gonosz mágus, egy naív, de szívtelen ambíciózus hercegnő és egy meleg tábornok -komolyan nem tudom őt ennél jobban jellemezni, maximum annyi, hogy épp arra fordul, ahonnan a nap süt -, aki egyébként a witcher loreban nem kis szerepet játszik, csak hát… NETFLIX. De nézzük őket egyenként:

A HŐSÖK:


Fő-fő szereplőnk – egyébként Ciri vérvonalához is köthető –Éile a Lark vagyis a Pacsirta. Egy éneklő elit tünde harcos, a holló klán tagja, aki a történet elején önkéntes száműzetésben él és kisebb falukban karaokezik. Ő a pornép reményhozója és védelmezője. Egy későbbi epizódban rövid flashbackben láthatjuk, hogy mi csúnyát tett, sőt elmondása szerint nem is az volt a legrosszabb, de erről sajnos többet nem tudunk meg. Meg amúgy róla sem. Igazából az egész karakterről azt tudjuk elmondani, hogy jó a hangja, badass és gyűlöli a rendszert.

Éile hamar összefut egy régi ellenséggel, Xin’trea királyi testőrségének, a kutya klánnak egyik tagjával, Fjallal, aki viszont nem szánt szándékából él számüzetésben. Természetesen a két klán (és két királyságuk) örihariban van egymással, ezért találkozásuk első fél percében egymásnak ugranak. Közös érdekeik azonban összehozzák őket és ketten indulnak tovább. Fjall karaktere nem volt rossz, bár jobban emlékeztett egy vikingre, mint egy tündére. Az elején még vicces is volt nem csak morcos kockahas, a közepére viszont már csak a kockahas maradt, a morcosságot felváltották a kiskutya szemek. A végén meg már nem is volt önmaga (*kacsint* *kacsint*). Amúgy szórakoztató volt, a színész is jól hozta, bár nem volt túl nehéz dolga. Jobban kedveltem őt, mint Éilet.

Duójukhoz csatlakozik még Scían, egy harcos tünde a Szellem Törzsből, akinek szintén van közös múltja Éilevel (kellene kérnem marketing tippeket, mert kb az egész Kontinens ismeri, pedig nincs is instagramja). Scían az utolsó élő tagja a Szellem Törzsének, akik arról váltak híressé – és azért haltak ki-, hogy egy uralkodó mögé sem álltak be. Scían vissza akarja szerezni törzse egyik legkedvesebb ereklyéjét, így a duóból trió lesz. Scíant egyébként a fantasztikus Michelle Yeoh alakítja, ő az egyetlen húzónév a sorozatban, én is leginkább rá voltam kiváncsi. Sajnos nagyon elvesztegették őt (is). Karaktere a bölcs kardforgató sensei és mégsem tudtak neki adni egy normális, epic harc jelenetet! A karaktert inkább a színésznő alakítása teszi kicsivel emlékezetesebbé, anélkül semmi extra.

Elegetek van már a tündékből? Nem baj, itt van még három: Callan, aka Halál Testvér. Abszolút zéró magyarázat a becenevére, de legalább csak egyszer halljuk. Callannak két szerep jutott: butácska mókamester (ez egyébként vicces is) és idegenvezető. Nem sok vizet zavar, de comic reliefnek tökéletes. Az ő barátnője Zacaré, egy igen erős, de nem túl harcias remete mágus. Tetszett a speciális képessége, meg a karakter is hozott egy kis színt a sok harcos közé, de nem volt kifejezetten kiemelkedő. És eljutottunk a hetes utolsó tagjához: Syndrilhez. Syndril és Zacaré égi ikrek, vagyis pont ugyanakkor és ugyanott születtek, amikor egy üstökös átutazott az égen. Az égi ikrek olyan mágusok, akik sokkal erősebbek a többieknél. Persze ez is saját ötlet. Syndril volt az, aki megtalálta a fő sorozatban is látható monoliteket, vagyis a kő portálokat. Rájött, hogyan kell ezeket a portálokat használni, de a rossz emberben bízott meg. Syndril a sorozatban inkább egy eszköz, mintsem teljes karakter. Teszi a dolgát, se nem szerethető se nem utálható. Nagy szerepet játszik a Szférák Együttállásásának eljövetelében.

A hetek utolsó tagjának külön részt szentelek, mert szerintem Ő vitte a hátán az egész sorozatot. Meldof egy törp harcos lány, aki szorosabb kapcsolatot ápol kalapácsával, mint Thor. Az ő története nagyon szomorú, de nagyon cuki és vicces karakter. A színésznő tökéletes a szerepre. Kicsit sajnáltam, hogy ő az egyetlen törp a sorozatban, de simán ellopta a showt. Az ő háttértörténete lett a legjobban bemutatva és bár NYÍLVÁN leszbikus (félre értés ne essék, nincs énnekem semmi bajom az LMBTQ+ társadalommal), nem éreztem erőltetettnek, édes és szomorú sztori volt, és kivételesen adott valamit a karakterhez (Eredinnel ellentétben).

A GONOSZOK:


A leggonoszabb gonosz a naív, de szívtelen ambíciózus hercegnő, Merwyn. Nem, nem ő a mesteri elme és még csak nem is ő a legnagyobb veszély, de erős szociopata hajlamokkal rendelkezik és bár eleinte valahol érthető a motivációja, ez hamar átalakul elmebetegséggé. Cserébe viszont nem a legélesebb kés a fiókban. Eredin a birodalmi sereg kapitánya, aka Mr. Napraforgó. Az ő karakterét a játékosok már ismerik, nem akarom lelőni a poént azoknak, akik meg akarják nézni a sorozatot, csak annyit mondok, hogy a negyedik rész végén úgy tűnik az ő története legalább a végén követi a játékot. Ezen kívül viszont sajnos csak a neve közös az őt ihlető karakterrel. A sorozatban ő is csak egy bábu. A valódi ellenség Balor egy tünde mágus, aki egy másik világban egy titokzatos fény (erős utalás van arra, hogy ez esetleg a játékokból ismert Fehér Fagy lehet) segítségével veszi át a birodalom felett a tényleges uralmat és a Káosz mágia megszerzésére törekszik (merthogy kiderült, hogy ez is egy másik világból származik), amivel meghódíthat mindent. Tipikus hatalommániás egy dimenziós gonosz karakter, aki bármit megtenne a saját célja eléréséért, az a szalagon gyártott típus.

TÜNDÉK

Már az szomorú, hogy ennek külön szakaszt kellett szánnom, de a legszomorúbb, hogy az írók NEM nézik a saját gyártmányukat. A Witcher univerzum tündéi, főleg az aranykorban elvileg erősek, gyorsak, sokkal tovább élnek, mint az emberek és kifejezetten attraktívak. Röviden: nagyjából olyanok, mint a legtöbb tünde sztorikban. Nem szándékozok megbántani senkit, de a Vér eredetében a tündék castingja, finoman szólva vakvágányra tért. Egyikőjük sem kifejezetten elbűvölő, vannak akik inkább törpökre hasonlítanak, említettem már, hogy néhányan vikingeknek is elmennének, és vannak akik simán csak átlagos emberek. Igazából nem sok különbség van az emberek és az itteni tündék között, a fülüket leszámítva. Bónusz kérdés: miért majdnem mindenki ír vagy skót és miért káromkodnak többet, mint egy kocsis? Azt hittem ezek magasztos tündék nem részeges törpök. Bónusz kérdés II: Aen Seidhe – Aen Elle, két különböző elf faj, mondhatni úgyis, hogy világos és sötét elfek. A sorozatban úgy tűnik, hogy csak az előbbi van jelen.

EREDET TÖRTÉNET?

Már a monológom elején is írtam, hogy vajmi kevés köze van ennek a történetnek a canonhoz. Bár Andrzej Sapkowski sem ad nekünk túl sok részletet erről az időszakról, de azt biztosan tudjuk, hogy a Vaják eredet története ebben a sorozatban teljesen a készítők kitalációja. Még maguk a készítők is nyiltakozták, hogy ez valójában egy prototípus Vaják eredet történet. Ennyi erővel simán lehetne Hulké is. Nem csak a Vaják eredetét állították a feje tetejére, de Ciri vérvonalába is kavargattak egy kicsit. Kicsikét átírták volna az elejét és a végét, más címet adtak volna a sorozatnak és simán elmenne egy 90-es évekbeli fantasy kaland sorozatnak is.

KIKNEK AJÁNLJUK?

Röviden: senkinek. De komolyan, tudom, hogy az alap sorozat is eltér a lore-tól, de a Vér Eredete le is dózerolja azt. Így, hacsak nem akar a könyvek/játékok rajongója szívszélütést kapni, nem ajánlom, hogy megnézze. Azoknak sem igazán éri meg megnézni, akik az ég világon semmit nem tudnak a Witcher világáról, mert még attól eltekintve is egy nagy, elhanyagolt szemétdomb ez a sorozat.

Esetleg akkor ugorjatok neki, ha nagyon unatkoztok, és fantasyra vágytok, de már minden mást láttatok ezerszer, vagy kell valami az elalváshoz.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük