Érkezik egy új duológia Holly Black A Levegő Népe univerzumából, Oak-kal a főszerepben.

Januárban újra visszatérhetünk Elfhonba, ám ezúttal Jude és Cardan helyett Oak és Suren történetét követhetjük.

Ezúttal nem egy megszokott duológiát kapunk. Egy történet, két szemszögből. A mini sorozat első, részében (The Stolen Heir) Suren szemszögéből látjuk az eseményeket, a második részben pedig Oak navigál majd minket. Viszont mindkettőjük könyvében lesznek olyan részek, amik a másikéban nem, vagy esetleg nem ugyanúgy fogjuk őket látni. Néhány kérdésre csak Oak könyvében kapunk majd választ.

Térj vissza Elfhon intrikákkal, árulással és veszélyes vágyakkal teli gazdag világába a magával ragadó új duológia első részével.

Egy szökevény királynő. Egy vonakodó herceg. Egy küldetés, ami mindkettőjüket elpusztíthatja.

Nyolc év telt el a kígyóval folytatott csata óta. A jeges északon, Lady Nore a Fogak Udvarából visszaszerezte a Jégtű fellegvárát és egy ősi ereklye segítségével hóból és botokból álló szörny sereget teremtett magának, hogy bosszút álljon.

Suren, a Fogak Udvarának gyermekkirálynője, és az egyetlen személy, akinek hatalma van az anyja felett, az emberi világba menekült. Magányosan, vadon él az erdőben és még mindig kísértik a könyörtelen kínok , amiket a Fogak Udvarában kellett elszenvednie. Szabadidejében felszabadítja a halandókat az ostoba alkuktól. Úgy tűnik megfeledkeztek róla, mígnem egyik éjszaka üldözőbe veszi a vihar banya, Bogdana. Surent nem más menti meg, mint Oak herceg, Elfhon örököse, akinek egykor odaígérték Suren kezét, és akit évek óta ki nem állhat.

A tizenhét éves Oak elbűvölő, gyönyörű és manipulatív. Veszélyes küldetése északra vezeti, és ehhez Suren segítségét akarja. Ha a lány beleegyezik, nem csak a szívét kell óvnia a fiú elől, akit egykor ismert és a hercegtől, akiben nem bízik, de szembe kell néznie mindazokkal a szörnyűségekkel is, amelyekről azt hitte, hogy maga mögött hagyta.

Ugyan a könyv ugyanabban a világban játszódik, valószínűleg ismerős arcok is feltűnnek majd, és Oak és Suren is nagy szerepet játszott az előző trilógiában, Holly mégis azt nyilatkozta, hogy

„Elfhon könyvének neveztem ez ezt a sorozatot, mert nem úgy gondolok rá, mintha része lenne a Levegő Népének. Szeretném jelezni, hogy ez egy kicsit más, és más szereplőkről szól.”
Holly Black

Az eredeti Levegő Népe trilógiához hasonlóan külföldön ez a könyv is megjelenik normál kiadású borítóval (amint fentebb látható) és a Barnes & Noble Special Edition fekete borítójával is.

Az angolul olvasóknak már nem is kell sokáig várni, 2023 január 3-án már olvashatják is.

A hazai megjelenésről egyelőre nincsenek információink.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük