Végre megérkezett a várva várt X-Men Dark Phoenix első trailere és egyből egy közel két perces, jelenetekkel és easter eggekkel telepakolt videót kaptunk. Úgy tűnik Jean Grey X-men filmje egy szuperképességekkel megspékelt akció-thriller lesz, eltérve az eddigi X-men filmektől és kicsit ráhangolva a jövőre érkező Új mutánsokra.
A videóért talán az oroszoknak lehetünk hálásak, amiért két napja a redditre feltettek egy mozis, nem túl jól látható orosz változatot, amire a stúdió valószínűleg kénytelen volt válaszolni.
A látottak alapján a Dark Phoenix Saga képregények alapján készült a film, kivéve néhány történetszálat. A film leginkább Jean és az X-menek, a barátai ellen folyó harcról, illetve az X-meneken belüli nézeteltérésekről fog szólni. A flashbackekből láthatjuk Jean gyerekkorát, hogy került kapcsolatba az X-menekkel illetve azt is, hogyan lesz belőle Sötét Főnix, hogy kerül kapcsolata a Főnix erővel, amiből egy kis ízelítőt kaptunk az X-men Apokalipszisben. Az idővonalat pedig fejtse meg az, aki még tudja követni…
A szereplőgárda, mint mindig, most is tele van A listás színészekkel, a fontosabb szereplők az előzmény sorozat első három részéből mind visszatérnek, tehát lesz X professzor, Magneto, Mystique, Küklopsz, Beast, Storm és Nightcrawler is. A főellenséget Jessica Chastain alakítja majd, ám egyelőre pontosan nem tudni kinek a szerepében.
A film 2019. Február 14-én érkezik majd.



















![BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) KRITIKA [NYEREMÉNYJÁTÉK] BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) KRITIKA [NYEREMÉNYJÁTÉK]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjv3AcA1nBQfCyiD53IR2X_8DSgU33_uW0EHJXz24UN47l8KLh7YnqAcLXynIXYYVHPzNu5smn2yQlmO0dRGJPWm1NpEsw6MqYdG4tN_hrSBy6TZr375PLXkFDK0GYet5RYmeF-iv4KZisxR-KNtoWp5DfUqemLBtVtS66yx4H13TpSHDwSFUYpDPe6/w640-h360/275665360_10217710168380930_1994245915140349066_n.jpg)
![BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) EXTRA [NYEREMÉNYJÁTÉK] BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) EXTRA [NYEREMÉNYJÁTÉK]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjv3AcA1nBQfCyiD53IR2X_8DSgU33_uW0EHJXz24UN47l8KLh7YnqAcLXynIXYYVHPzNu5smn2yQlmO0dRGJPWm1NpEsw6MqYdG4tN_hrSBy6TZr375PLXkFDK0GYet5RYmeF-iv4KZisxR-KNtoWp5DfUqemLBtVtS66yx4H13TpSHDwSFUYpDPe6/s1640/275665360_10217710168380930_1994245915140349066_n.jpg)
![Karácsonyozz a Blogturné Klubbal 2021-ben is! [Nyereményjáték]](http://pluspng.com/img-png/christmas-gifts-png-image-image-35317-1400.png)

