Blogturné – Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség [Nyereményjáték]

Hol volt, hol nem volt, régi nóta száll, és átalakul valami sötétté és rémisztővé. Rosamund Hodge Kegyetlen szépsége nemrég jelent meg a Menő könyveknél, a Blogturné Klub nyolc bloggere pedig összeállt, hogy bemutassa nektek ezt a kicsavart Szépség és szörnyeteg történetet. Ha velünk tartotok, lehetőségetek nyílik megnyerni a a kiadó által felajánlott regényt.

[alert type=”e.g. warning, danger, success, info”]Kiadó: Menő könyvek
Sorozat: Kegyetlen Szépség univerzum #1
Megjelenés: 2016
Műfaj: YA romantikus fantasy
Terjedelem: 432 oldal

Leonidas lányát nyolc éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét.

De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.

Nüxet gyerekkorától kezdve arra képzik, hogy végezzen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp nem a vonzó és szemtelenül szellemes férje. Nüx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?

Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével.

A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasyk megszállottja, jelenleg Seattle-ben él hét macskájával és a plüssszörnyeivel.

[/alert]

Már 2014-ben, az angol megjelenéskor is szemeztem a könyvvel, hisz minden valamire való külföldi blog ettől zengett. Ám akkoriban akadtam le a YA könyvekről, ezért nem is adtam neki esélyt. Aztán, amikor jött a hír, hogy itthon is megjelenik, kicsit jobban utánanéztem és újult erőre kapott a kíváncsiságom. Sajnos a Court of Thorns & Roses-szel ellentétben, ebben a Szépség és a szörnyeteg feldolgozásban csalódnom kellett. Mikor befejeztem azzal viccelődtem Lupinak, hogy tökéletesen illik a cím a könyvhöz: a borító gyönyörű, de a történet kegyetlen rossz. Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert annyira nem rossz, viszont a 70%-a kegyetlen lassú és idegölő. De kezdjük a pozitívumokkal.

Az első pozitívum az írói stílus: lassú tempótól és idegesítő karakterektől eltekintve, nagyon gördülékeny, élettel teli, hangulatos, és tele szebbnél szebb leírással(még ha túl sok is). Hodge egy nagyon tehetséges író, de érezhető, hogy ez volt a debütálása és nem egészen találta meg az egyensúlyt.

A világfelépítés nagyon tetszett, a lore érdekes, nagyon összetett, van benne mágia, természetfeletti dolgok, mindez keveredik a tudománnyal és a mitológiával (görög). Az egyetlen negatívuma, hogy talán túl sokat akart beleszőni az írónő, de túl kevés magyarázattal, így némely aspektusai kaotikusak voltak számomra, és még igazán most sem értem a működésüket. Aztán persze végül kiderült, hogy ez nem akkora baj, mert nem is kezdett vele semmit a történet, de nem tudom eldönteni, hogy ez akkor most jó vagy rossz dolog lenne. Egyrészt így nem nagy gáz, ha nem értjük, de másrészt meg, akkor mi a fenének kellett behozni és oldalakat pazarolni rá. Viszont ezt leszámítva a többi része nagyon is tetszett. Rengeteg csavart tartalmaz maga a világ és a háttértörténet is, amik hatalmas piros pontot kapnak, mert mind nagyon kreatív.

A szereplőket már nehezebben tudom a pozitív vagy negatív kategóriába sorolni, mert ide is és oda is tartoznak. Egyetlen szereplőt sikerült megkedvelnem, ráadásul viszonylag hamar: a szörnyet, Ignifexet a.k.a Kegyes Urat. (mily meglepő). Ő az a jó értelemben szürke karakter, ahogy Shrek mondta: „többrétegű, ahogy a hagyma”. A szörnyeteg, aki megmutatja, hogy nem minden az, aminek látszik, és, aki teljesen logikusan elmagyarázza, hogy legtöbbször azokban van igazán a hiba, akik mást hibáztatnak a saját hibáikért. Hogy a pisztoly csupán egy egyszerű eszköz, aki meghúzza a ravaszt, az a szörnyeteg. Ignifexről is elmondhatjuk, hogy egy eszköz, hiszen ő csupán az erőt biztosítja ahhoz, amiért felkeresik őt a gyarló emberek. Egy kvázi dzsinn szerepét tölti be, csak nem ingyen váltja valóra a kívánságokat. Furfangos, csavart, első látszatra gonosz alkukat köt, amikből a kezdeményező fél sosem jön ki jól.

Így kerül hozzá Nüx is, a helyi tudós-varázsló szekta fejesének lánya, aki egy alkunak a következményeként megy hozzá Ignifexhez. Nüx egy két lábon járó ellentmondás. A borító alapján egy törékeny virágszálra számítottam, a fülszöveg viszont egy kis reményt adott, hogy talán mégiscsak kapok egy kis badass-séget. Aztán a végén mit kaptam? Egy tudathasadásos főhőst, aki még Dominic Torettonál is idegesítőbbé teszi a család fogalmát. Voltak jó pillanatai, amiken nevettem, vagy amikor azt mondtam: „ez igen, így kell csinálni, jó irányba haladsz”, és láttam benne a potenciált, de legtöbbször csak fogtam a fejem és ezer féle módon képzeltem el tragikus halálát, várva arra, hogy bejöjjön a képbe az igazi főhős. Akármikor lépett egyet előre a karaktere, 2 oldal után kettőt lépett vissza. Rettentően idegesített, hogy nem tudta eldönteni, hogy az abuzív családját szeresse-e vagy utálja. Mert hát a család az család, mégiscsak szeretnie kéne, de végül is mindenki köcsög volt vele, szóval jogos, hogy utálja őket… de hát akkor is csak a családja és ááááááá. Ezen megy az agonizálás a könyv 70%-ban és akkor még el sem érkeztünk a szerelmi szálig, ami hasonlóan magabiztos érzésekkel van tele. És ettől tekinti Nüx magát is egy szörnyetegnek. Mégis, úgy érzem, ha ez nem lett volna ennyire hangsúlyos, ha kevesebb lapot tölt meg ezzel az író, már sokkal jobb élmény lett volna a történet.

A harmadik fontosabb szereplő Árny, aki Ignifex árnyéka. Róla nem sokat beszélnék, mert minden nagyon spoileres, leginkább csak az a lényeg, hogy két okból nem szerettem: a.) szerelmi háromszög 3. kereke, és a másik versenyzőt imádtam és b.) végig kirázott tőle a hideg, eskü még a szeme sem állt jól. Teljesen mindegy, hogy jó vagy rossz karakterré válik, vagy ha is-is, én akkor sem tudtam megkedvelni. Sajnos ő egy olyan része a sztorinak, ami nagy hatással van a háttértörténetre és a végére is, így egy kicsit leamortizálta nekem mindkettőt a végén. A többi mellékszereplő közt leginkább negatív karakterek tűntek fel, talán egyáltalán nem is volt pozitív szereplő köztük.

Említettem, hogy néha Nüx megnevettetett. Ehhez viszont kellett Ignifex is, mert igazán a kettejük oda-vissza csipkelődésén mosolyogtam jókat. A vége felé ebből egyre több volt és egyre dinamikusabb lett a kapcsolatuk, de ez köszönhető főként annak, hogy úgy 70%-ig nem sok időt töltöttek együtt. És ha már a kapcsolatukról van szó, vizsgáljuk meg egy kicsit ezt a (túl)romantikus szálat. Insta szerelem a köbön, ha már szerelmi háromszögről van szó. Enyhítő körülmény, hogy nem teljesen háromszög, de erről többet nem árulhatok el. Túl hamar, túl sok volt belőle és, ahogy azt már említettem, itt sem igazán sikerült eldöntenie főnösünknek, hogy mi az istent akar.

Szóval összességében a könyv nagy csalódás volt, jobbat, izgalmasabbat vártam, de közben mégis nehéz volt eldöntenem, hogyan is értékeljem, mert voltak benne jó dolgok is és elég hamar kiolvastam. Ezek után nagy pozitívum viszont, hogy Nüx és Ignifex története lezárult, nem lesz folytatása. Egy novella és egy másik regény játszódik ebben az univerzumban, de nem kapcsolódik szorosan a K.SZ.-hez. Bár csalódtam ebben, de az írónő stílusa miatt, és a benne rejlő potenciál miatt nem kizárt, hogy fogok még olvasni tőle.

BTK EXTRA – A szörny vonzásában

Rosamund Hodge egy bejegyzésében beszélt egy kicsit arról, hogy ő hogyan értelmezi a Szépség és a szörnyeteg történetét, és ezt hogyan ültette át a Kegyetlen szépségbe.

Mindannyian ismerjük a dalt. Szinte mind kívülről tudjuk az egészet:

Új nap mindig jő
Felszárad a könny
Hol volt hol nem volt
Rimmel így dalolt
Szépség és a szörny

Szép, megmozgat, tökéletes… és semmi értelme. Új nap mindig jő? Tényleg? Szóval, egy olyan teremtménybe beleszeretni, aki úgy tűnik más fajhoz tartozik ilyen elkerülhetetlen lenne? Végül is, talán van némi értelme a Disney filmben, ahol a szörny valójában cuki, amikor épp nem vicsorog. De eredetileg viszont RONDA. Mint ez:

Azt hiszem ez az oka annak, hogy a Szépség és a Szörnyeteg története továbbra is ennyi mindenkinek tetszik. Mert nincs semmi értelme. Mert a Szörny nem vonzó, nem szerethető és ez azt jelenti, hogy ha újra fogalmazod a történetet, el kell gondolkodnod mit jelent a „vonzó” és a „szerethető” valójában.

Minden átiratban más választ ad erre a szerző. A Disney filmben Belle azért szeret bele a Szörnybe, mert egy hatalmas könyvtárat ad neki, és kiderült, hogy valójában egy nagy, öreg mamlasz, akinek a kegyetlen arca arany szívet takar. Ez a történet arról szól, hogy mélyebbre nézzünk a fizikai megjelenésnél, hogy lássuk a lelket is, és szerintem ezért vált igazi klasszikussá.

Én viszont nem ezt a történetet írtam meg.

Ignifex, a „szörny” a Kegyetlen szépségben nem ronda. Ugyan egy kissé ijesztő a piros macskaszemeivel, de ugyanakkor iszonyúan dögös. Amikor Nüx először találkozik vele, a lányt szinte felemészti a félelem és a düh, de még így is feltűnik neki, hogy a Ignifex az egyik legsármosabb férfi, akit valaha látott.

Ez egyre gyakrabban tűnik fel neki. Sokkal gyakrabban. A történet folyamán sosincs hiány a kettőjük közti vonzerőből.

A probléma inkább azzal van, hogy Ignifex Nüx egész országát fogságban tartja, démon seregnek parancsol, amik néha véletlenszerűen az őrületbe kergetik az embereket, és emberek kívánságát teljesíti, ám ezek mindig szörnyű, irónikus véget érnek. Aztán persze jót nevet rajta.

Röviden: Ignifex gonosz. Nüx pedig biztos benne, hogy ha megölné, azzal a világa összes problémája szerte foszlana.

A helyzet az, hogy abban is biztos, hogy ő maga is gonosz. Végül is gyűlöli az apját, amiért hősnek nevelte. Gyűlöli a húgát, amiért neki nem kell hősnek lennie. És mindegy mennyi hitet fektet a küldetésébe, akkor sem akar a világért meghalni.

Egész életében, Nüx elrejtette ezeket a gonosz gondolatait a világ elől. Azért kezd beleszeretni Ignifexbe, mert ő látja ezt az oldalát, megérti, és nem zavarja.

A kérdés amiről írni akartam a Kegyetlen szépségben, az nem az, hogy „hogyan szerethetnének, ha úgy nézek ki, mint egy szörny?”, hanem inkább „hogyan szerethetnének, ha a lelkem mélyén egy szörny vagyok?” illetve, „ha ilyen szörny vagyok, hogyan szerethetnék én bárkit is?”

Néhányunk gyönyörűnek született. Ám egyikőnk sem született tökéletesnek. Így végül ez egy olyan kérdés, amire mind keressük a választ. És szerintem ez egy jó történet alapja.

Forrás

[toggles][toggle title=”Nyereményjáték”]

Rosamund Hodge Kegyetlen szépség című regénye a világhíres Szépség és szörnyeteg történetet dolgozza fel nem hétköznapi módon. A mostani nyereményjátékban a Disney verzióban megismert dalokból láthattok egy-egy jelenetet, nektek pedig a rafflecopter megfelelő dobozába kell beírnotok a dal címét. A helyes választ adók között kisorsolunk egyet a Menő könyvek által felajánlott regényből.

[alert type=”e.g. warning, danger, success, info”]

Figyelem! A sorsolásban azok vesznek részt, akik minden kérdésre helyesen válaszoltak, valamint felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.[/alert]