Kritika – Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses

Ahogy már említettem, ez egyfajta Szépség és a Szörnyeteg újragondolása plusz az írónő saját fantasy alkotása, ami azt jelenti, hogy a fő történet katalizátor egy hasonló romantikus szál. Kivéve, hogy ezúttal egy Ember és egy Fae között. Míg Tamlin, a fae Rómeónk képes bármilyen állat ábrázatát magára ölteni, és először egy szörnyeteg képében találkozik a hősnőnkkel, Feyre-vel, később rájöhetünk, hogy Sarah valójában felcserélte a szerepeket, és az ACoTaR-ban a jóképű „szörny” úr az, aki próbálja megszelídíteni a makacs, vad emberlány szívét. És egy baromi nagy piros pontot írok be (megint) Sarah-nak, amiért YA helyett NA-ként írja meg a sorozatot, mert kaptunk néhány szexi jelenetet.

Feyre egy rendkívül tökös hősnő, még úgyis, hogy nem rúgja szét minden undorító lény seggét. Egy igazi túlélő, igaz sok segítséget kap, amikor valaki épp el akarja törölni a föld színéről, de azért önmagában is elég jól megállja a helyét. Erős, hűséges, vad, és bátor. Kifogástalanul tökéletes hőse a történetnek. Egy kissé vakmerő, de azért megvan a magához való esze is (bár a rejtvény megfejtése nem volt annyira nehéz…). Amiket Feyrének el kell viselni, a dolgok, amiken át kell esnie formálják igazi hősnővé. Feyre nem egy bajbajutott hercegnő megmentésre várva.

Tamlin egy megkérdőjelezhetetlenül lenyűgöző hős. Néha kicsit bunkó, de legtöbbször kedves, udvarias és elbűvölő. Ő is egy a sok megkínzott hős közül, és megvannak a saját mély sebei és sötét titkai. Nem mondanám, hogy annyira nagyon egyedi karakter, de a jófajta hősök dobozából szedték elő. Legalábbis én szeretem a fajtáját.

A románcuk lassú, de szép, szenvedélyes és tragikus. Néhány komoly szarságon kell átmenniük, és folyton rosszabb és rosszabb akadályokba ütköznek mire elérünk a könyv fináléjához. Szerelmük, hűségük egymáshoz folyamatosan, megállás nélkül tesztelve van, főként Feyréé. De minden esély ellenére tökéletes párost alkotnak, ami egyáltalán nem meglepő két ilyen nagyszerű karakter esetében. Ez egyébként hatalmas megkönnyebbülés volt számomra, mivel Sarah az egész sztorit erre építette fel, szóval komoly csalódás ért volna, ha nem tetszik a romantikus szál (*khm* Cealena & Chaol *khm*).

Bár az ACoTaR legjobban a romantika kedvelőinek kedvez, mégsem hiányzik belőle az akció, a fantasy elemek vagy a kaland. Remélem erős gyomorral és idegrendszerrel rendelkeztek, mert van benne néhány fantasztikusan undorító és idegölő jelenet is. A legbrutálisabb jelenetek a vége felé találhatók, azok a könyv igazi fénypontjai és csak egy szóval jellemezném őket: EPIC!

Egy jó adag mellékszereplőt is kapunk a két főhősünk mellé, méghozzá annyit, hogy szinte csak a csodának (és a remek írónak) köszönhető, hogy mindre emlékszem. Mindegyikük a cselekményt szolgálja valamilyen formában, úgyhogy különböző okokból mind emlékezetesek. Természetesen megvan a saját halállistám itt is, ami nem rövid. Tudjátok a szokásos köcsög és rohadtul gonosz karakterekkel. De a lényeg, hogy Feyre és Tamlin mellett van még néhány olyan karakter, akikbe beleszerettem. A két legemlékezetesebb Lucian és Rhysand. Lucian Tamlin legjobb barátja és jobbkeze. Erről jut eszembe, még nem sikerült olyan Lucien nevű karaktert találnom, akit ne szeretnék (kihívás elfogadva!), de itt Ő tényleg kiérdemelte mindenféle fanatikus megnyilvánulásomat. Lucien vicces, szarkasztikus,  végletekig hűséges és ő is kemény múlttal rendelkezik. Legtöbbször ő volt a humor forrása.

Így, amikor már azt gondoltam, hogy ennyi volt, Luciant ÉS Tamlint senki nem tudja überelni, belépett a képbe ez a rejtélyes, sötét, rendkívül veszélyes és erőteljes seggfej, de bűnösen szexi Fae a.k.a. Rhysand és reménytelenül elvesztem. Azt hiszem nem kell magyaráznom miért. Valószínűleg sokan nem fogjátok szeretni őt, de még Sarah is bevallotta, hogy imádja. Mert Rhys nem fekete vagy fehér, inkább egy szürke karakter (és itt most nem szürke, mint unalmasra gondolok). Egy rossz jófiú. Rettentően komplex karakter, akinek megvan a maga terve és motivációja, de egy kulcsfontosságú szereplő a sorozatban. Csakúgy mint Lucien, ő is remek humorforrás. Egy szóban összefoglalva: TÖKÉLETES! (Most mi van? Mondtam, hogy reménytelen vagyok…) Alig várom, hogy a második részben jobban megismerhessük és láthassuk az udvarát (Éj). Bár imádom Feyre és Tamlin párosát, mégis a FeRhys ship kapitánya vagyok. Mindkét párosnál őrületesen sok a kémia, nem tudom mit fogok csinálni, ha ebből szerelmi háromszög lesz. Valószínűleg Kresley Cole után Sarahnak is írhatok egy fenyegető levelet, és kérelmezem a hárman párban befejezést.

Na de most beszéljünk a rosszakról. A könyv fő gonosza Artemisiára emlékeztetett a ‘300’ c. filmből. Mindketten szadisták, vérszomjas kegyetlen ribancok. A különbség, hogy Artemisia sokkal badassebb a harcban. Az ACoTaR fő gonoszában a végén egy kissé csalódtam. Összességében azonban nagyszerű főellenség volt.

A vége – bár ennek a résznek a története nagyjából lezárult – természetesen függővég, ami már több teóriát is ihletett a rajongók körében, nem véletlenül, és már attól félek, hogy meghalok mielőtt végre megtudjuk mi a franc történt abban a híres jelenetben a könyv végén. Egyértelmű, hogy a sorozat történetszála még messze nem ért véget, és valószínűleg még a romantikus szál is tartogat fordulatokat a következő részekben.

Kedvenc karakter(ek): Rhysand, Lucien, Tamlin, Feyre
Kedvenc jelenet(ek): A végén Feyre tesztjei. Nagyon izgalmas volt.

Összességében: Az ACoTaR kiváló kezdése egy új sorozatnak, és önálló könyvként is kiemelkedő lenne a műfajában, nyugodtan mondhatjuk, hogy még csupán csak a jéghegy csúcsát súroltuk. Egyszerre kedvez a romantika, a kaland, az akció és a fantasy rajongóknak. Őrült izgalommal és türelmetlenül várom a következő részt. TEAM RHYS!!

Ajánlom?