Syfy: ‘Dominion’ plakát és promo

A MENNY ELHOZZA A POKLOT A FÖLDRE

Így reklámozza a Syfy a június 19-én induló sorozatát, a ‘Dominion‘-t mely a 2010-es Légió c. film alapján készült Christopher Egan (Alex Lannen) főszereplésével. A történet szerint Alex (Egan) egy lázadó fiatal katona, aki hamar rájön, hogy az emberiség megmentője, miután egy kisebb angyalokból álló hadsereg háborút indít az emberiség ellen.

A plakát különlegessége egyébként, hogy nem festett, hanem valódi fotó.

“A Dominion poszterének ötlete onnan jött, hogy a show maga is valami klasszikus – angyalok – és valami modern – Vegas – keveréke,” mondta James Spence, a Syfy kreatív részlegének főmenedzsmentje. “Mint például Banksy, amikor felforgatta a klasszikus festményeket. Úgy gondoltam, hogy igazán vonzó, megragadó lenne egy angyalt ábrázoló klasszikus képet felvegyíteni egy modern lövöldözős képpel (amiből egyébként sok van a sorozatban is!). Peter Lipmann fényképész segített felépíteni a képünket. Peter mestere az olyan képek készítésének, amikről azt gondolnánk, hogy festmények. Az eredmény egy olyan kép, ami első látásra olyan, mint egy reneszánsz kép – a fény, a szín és a formák mind betartják a klasszikus jeleket – de ha tovább nézi az ember rájön, hogy egyáltalán nem az.” – forrás

Személy szerint én borzasztóan várom a sorozatot, a Légió – bár egyáltalán nem hibátlan – is a kedvenceim közé tartozik.

1 hozzászólás

  1. Juj, ezt most látom először, köszi a posztot! Nagyon felkeltette a figyelmem! *.* Tuti nézni fogom!
    ui.: Én is imádtam a Légiót ^^

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük