Műfaj: Urban Fantasy
nyelv: angol
Hazai megjelenés: 2013 jún. 6. (Cor Leonis)
Értékelés: 4.5 pont
“Teljesen megdöbbentő új felfedezést teszek. Meghalni könnyű. Visszajönni az életbe, na az a szívás.
Az év, 1 FLU — a Fal Leomlása Után. A Tündérek szabadok és ránk vadásznak. Ez egy háborús övezet odakint, és nincs két egyforma nap. A nevem Dani O’Malley, a káosszal teli Dublin utcái az otthonom, és nincs olyan hely, ahol szívesebben lennék.“
Dani “Mega” O’Malley a saját szabályai szerint játszik— és egy Sötét Tündérekkel teli világban, a legfontosabb szabálya: Tedd, amit kell a túléléshez. Ritka képességek és a Fény Kardjának birtokában, Dani több, mint felkészült a feladatra. Sőt, egyike azon ritka embereknek, akik megtudják védeni magukat az Unseelievel szemben. De most, a pandemónium közepette, a legnagyobb ajándékai egyben a legnagyobb kötelezettséggé is váltak.
Dani egykori legjobb barátnője, MacKayla Lane, holtan akarja látni, a félelmetes Unseelie hercegek is vérdíjat tűztek ki a fejére, és Jayne felügyelő, a rendőrség feje, a kardjára áhítozik és semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze. Mi több, szerte-szét Dublinban az emberek rejtélyes módon halálra fagynak, egy fagypont alatti jégtablót hagyva maguk után a helyszínen.
Amikor Dublin legcsábítóbb klubját dér borítja be, Dani a klub kegyetlen, halhatatlan tulajdonosának, Ryodan kegyeiben találja magát, akinek szüksége van a lány gyorsan vágó eszére, és rendkívüli képességeire, hogy kitalálják mi fagyasztja meg az útjába kerülő embereket és Tündéreket—és Ryodan megtesz bármit, hogy Dani biztosan együttműködjön.
Pisztolygolyókat, agyarakat és öklöket kerülgetve, Daninek áruló alkukat és kétségbeesett szövetségeket kell kötnie ahhoz, hogy megmentse szeretett Dublinját—mielőtt minden és mindenki a környéken megfagy.
Figyelem: MEGA őrült rajongói kirohanás veszély!!
Utálom ezt a nőt! Rohadtul utálom, de rohadtul IMÁDOM is! Hogy Dani szavaival éljek; Karen “is the Shit”. Leborulok előtte, küldök neki egy csokor virágot vagy tudja a bánat, de valahogy meg kell neki ezt az élményt köszönnöm (bár lehet, hogy elég ha megveszem a könyvet ilyen árazással…). De ember!! Szín tiszta kínzás így véget vetni egy könyvnek, ahogy ő teszi. 150% G-O-N-O-S-Z!!
Esküszöm, hogy ő egy mocsok Tündér és élvezi, hogy minket, gyarló halandókat kínozhat.
Viszont, ha valaha is volt bármiféle kétséged az Iceddel kapcsolatban… dobd el, zúzd össze, égesd el, felejtsd el! Mert Karen megcsinálta! Engem teljesen elkapott az ICED láz (bezony, én is szeretem a benne lévő iróniát)!
Az.Iced.Egyszerűen.Fantasztikus.
És ezt egy olyan rajongó mondja, aki sosem szerette Dani-t… egészen mostanáig.
Az Iced-nek van az egyik legjobb prológusa, amit valaha olvastam. Annyira magával ragadó olyan sötét, és olyan elképesztően jól meg van írva, hogy kétszer is elolvastam. Csupán egy oldal az egész, de teljesen és visszavonhatatlanul beszippantja az olvasót. És csak hogy tisztázzuk…
Az Iced közel sem YA!
“Egy aknamező van az ajtón túl. Járj óvatosan. A szüleid szabályai nem érvényesek. Igen is félj a sötéttől. És ha azt hiszed, hogy talán egy szörny van az ágyad alatt vagy a szekrényedben, valószínűleg van is. Kelj fel és csekkold le.
Üdv a Föld Bolygón.
Most már ez a világunk— egy világ, ami nem ismeri a szabályait.
(…)
A nevem Dani “Mega” O’Malley.
Tizennégy éves vagyok.
Ez egy háborús övezet odakint. Nincs két egyforma nap.
És nincs olyan hely, ahol szívesebben lennék.”
A fülszöveg mindent elmond, amit tudni kell a cselekményről. Hősiesen bevallom, voltak kétségeim a könyvvel kapcsolatban, mert nem igazán szerettem Danit az előző könyvekben, sőt amolyan “valaki egye már meg” szinten idegesített.
Frankón megmondva, gőzöm sincs mi változott, de azt hiszem azért, mer az ICED sokkal sötétebb hangulatú, mint Mac könyvei voltak és Dani “hangja” és stílusa is tökéletesen beleillik. Rettentően meg tudott nevettetni a stílusával, itt vigyorogtam, mint a tejbe tök még vagy 5 oldalakkal később is. Ugyanakkor, ő az egyike a leginspirálóbb főhősnőknek a piacon, amiből sajnos nincs is olyan sok és én jócskán olvastam Urban Fantasyt. Fiatal kora ellenére az élet nézetei valóban elgondolkodtatóak.
” Halogtás a harmadik a Hülyeség Listámon. Végül úgyis pont ott kötsz ki, ahol nem akartál, pont azt teszed, amit nem akartál megtenni, azzal az egyetlen különbséggel, hogy elveszted az összes közte lévő időt, amíg csinálhattál volna valami szórakoztatót. Még rosszabb, valószínűleg egy stresszes, szar állapotban maradtál az egész idő alatt, amíg próbáltad elkerülni. Ha tudod valamiről, hogy elkerülhetetlen, tedd meg és tedd magad túl rajta. Lépj tovább. Az élet rövid.”
Mint mondtam, Dani megtudott nevettetni jó párszor. A mániája, hogy szuperhős lehet, és a legjobb a legjobbak közt, cefetül szórakoztató.
“És miért is megyek én be oda?” Egy árva okot sem látok arra, hogy ilyen kockázatot vállaljak. Szeretek élni. Nagyon szeretek.
“Kölyök, Batmannek szüksége van Robinra.”
Haver. Ellágyulok és elolvadok belül és veszek egy álmodozó sóhajt. Robin az ő Batmanjéhez! Szuperhős társak. Van egy csomó változat, ahol Robin sokkal erősebb lesz. Már a hellónál megkapott volna, ha ezt előbb mondta volna.
“ Nem azt akarod, hogy dolgozzam neked. Egy szuperhős társat akarsz. Ez egy teljesen más történet. Miért nem ezt mondtad?”
Dani tökös, mindenki tudja hogy milyen kemény és vad ő valójában. Látva egy jó adagot az életéből csak még jobban megszeretteti őt az olvasóval. Gyorsan kellett felnőnie, ami nem volt egy leány álom. Most mindent meg tesz, amire képes, hogy megvédje a városát és a népét a Tündérektől. És Dani EL TUD vinni egy könyvet a saját hátán. Akkor is, ha nem lett volna jelen Ryo vagy Christian vagy bárki a kilencek közül, vagy akármilyen pasi, az ő könyve még akkor is megállná a helyét!
credit: @Nusejka |
Nem mondanám, hogy ez egy akció dús könyv, de azon az 512 oldalon elég jó arányban találunk valami akciót. Mégis, már az elejétől izgalmas, mert a rejtély mindig jelen van, legyen az akármilyen. Egy rejtély egy bizonyos szereplőkkel kapcsolatban és a fő talány. Mi a véres pokol fagyasztja halálra a Tündéreket és az embereket, miért és hogyan lehet megölni. Ha egyáltalán meglehet. Imádtam az egész sztorit. Lenyűgöző, érdekes és határozottan olvastatta magát. Ráveszi az olvasókat is, hogy próbálják meg kitalálni, ki vagy mi áll a titokzatos fagyások mögött, és ugyanez érvényes a miért, és a hogyan öljük meg kérdésre is.
Szóval, ez a könyv miért is nem YA? Egyszerű. Mert sötét—emberek folyamatosan meghalnak, általában elég fájdalmas módon, néhány jelenet XXX részeket tartalmaz (többnyire Cruce miatt—igen! Visszatért…fogjuk rá.) és/vagy nyomdatintát nem tűrő szavakat tartalmaz… úgy értem, Ryodan jelen van a könyvben, hogy az Isten baffa meg!
Ha már Ryodannél tartunk… Imádom a pasast! Mindig is V’lane fan voltam, egy kicsit még talán Barrons fan is, de Ryo most már kb fej-fej mellett halad V’lane-nel! Nem érdekelt annyira az előző könyvekben, de öcsém, ez most száznyolcvan fokos kézifékes fordulatot vett. Imádom a hidegségét, a (beteg)humorát, és hogy igazából törődik ő Danivel, de ez nem változtatja meg. Akárhogy is, Ryodan és Dani együtt MEGFIZETHETETLEN!! Hogy ezek mit leművelnek…
“Az arcod fele egy zúzódás és a másik fele épp felépülőben van egyből. Néztél mostanában tükörbe?”
“Az nem azért van, mert bénán süvítek. Az a hülye segg-köcsög Ryodan tehet róla.”
“Hülye segg-köcsög Ryodan el fogja törni mindkét lábad, ha még egy lépést teszel,” mondja Ryodan közvetlen mögöttünk.
Szembe pörgök vele. “Miért követsz folyton?”
“Mindig rákényszerítesz.”
Szintén visszatérő karakterek Christian, Kate, Dancer, Jo, Lore és Cruce. Barrons és Mac említve van, de feltűnni csak egy rövidke pillanatra tűnnek fel, és egy-két mondatuk van csak, bár az igen hatásos, például: “Meg fogom ölni a kölyköt.” De, hogy őszinte legyek nekem nem is nagyon hiányoztak. Teljesen megvoltam elégedve ezzel az “új” bandával.
Örömömre szolgált, hogy voltak nézőpont változások. Na nem azért, mert Dani annyira rossz volt, csak szimplán szeretek néha más fejekbe is kutakodni (nem, egyáltalán nem áll szándékomban agyturkásznak menni). Általában Dani fejében vagyunk, de időről időre láthatjuk az eseményeket Kate szemével is és azt, hogy mi történik a többi sidhe-látóval, plusz Christian fejébe és életébe is betekintést kapunk, méghozzá első kézből.
Imádtam Christian fejében lenni. Kicsit olyan mint egy Ryodan, V’lane és korábbi (az, akit az előző könyvekben ismerhettünk meg) Christian keveréke. Nagyon védelmezi Danit… talán egy kicsit túlságosan is, mondhatjuk úgy, hogy megszállottja a lánynak… Lehetséges romantikus szál az elkövetkezendő könyvekben talán? 😉
Ezzel ellentétben Kate nézőpontjait kicsit untam. Nincs alapjáraton semmi bajom az ő karakterével, és látni. hogy mi történik Cruce-szal és a többi sidhe-látóval sem olyan rossz dolog, de mégis, azok a részek nem nagyon keltették fel az érdeklődésemet. Általában ezeknél tartottam egy kis szünetet és csináltam valami mást (még szerencse, hogy nem volt olyan sok). Pluszban még az őrületbe is kergetett az “Én Seanom” kifejezéssel, ahogy minden rohadt alkalommal a lelki társát emlegette!!
Dancer(Táncos) sem egy teljesen új karakter. Dani már említette az előző részekben, viszont itt ismerhetjük meg. Az ő szemszögéből nincsenek jelenetek, de szóra érdemes kis karakter. A srác egy zseni! És nem túlzok. Akarok egy ilyen legjobb barátot. Ráadásul még vagy száz másik piros pontot érdemel, amiért nem egy szokványos nyuszi kocka, mint ahogy általában!!
“Bármennyire is nehéznek találjátok ti mind ezt elhinni,” mondja Dancer “nagyobb gondunk is van, mint az egótok. Hallgassatok ide. Beszélnünk kell. Menjünk be. Pokolian hideg van idekint.”
Ryodan egy másodpercig keményen néz rá és megmondhatom az arcán lévő kifejezésről, hogy nem tetszik neki, amit a röntgen látásával lát. “Bármit akarsz mondani azt itt is tudod. Most.”
“Akkora seggfej vagy,” mondja Dancer. “Időnként attól a rövidke illúziótól szenvedek, hogy egyszer talán okosabb leszel. Rövidke.”
Jo és Christian úgy néz Dancerre, mintha halál vágya lenne.
Ez a könyv megint csak tele van információkkal és biztos vagyok benne, hogy olyan elhintett utalásokkal, amiket észre sem veszünk vagy nem is tudunk összeilleszteni, amíg el nem olvastuk a következőket. Mert így működik Ms. Moning agya. Sebaj, én imádom a puzzlet!!
Az ok, amiért csak 4,5 csillagot adok és nem ötöt, a Kate nézőpontjaival való problémámon kívül az az, hogy Dani és Dancer piszkosul okosak, de van egy rész, amikor kitalálják, hogy mi vonzza a gyilkoló fagyi gépet (még mielőtt bárki azt hinné, hogy tényleg gyilkoló fagyi gépről van szó, nem… csak jobb szó híján és spoiler mentesen nem találtam rá mást, ahogy hívhatnám…), és miért fagyaszt meg csak bizonyos helyeket/embereket, Dani kb. hangosan ki is mondja a megfejtést, de ezt úgy tűnik senki sem veszi észre, még ő maga sem, ezért még agy 5 percig ott mélázgatnak, amíg Dani átvált a másik—sokkal sötétebb, hidegebb énjére, hogy még egyszer átfussa az infókat a fejében, és szemügyre vegye az utolsó helyet, amit épp láttak megfagyni, amikor is rájön… ISMÉT a megoldásra, visszavált az “alap” énjére (skizo, ha? hasonló, mint Mac elméjének kis sötét része) aztán amíg én 5 perce azt kiabálom, hogy mi a megoldás, végre megint elmondja, igaz most más szavakkal, és whoala… mindenki megérti. Szerény személyem elsőre is felfogta. Valószínűleg ez csak azért kellet, hogy lássuk, Daninak ilyen énje is van, ami tuti, hogy a továbbiakban még elő fog jönni párszor, de azért ezt okosabban is meglehetett volna oldani… Mindegy, én speciel az életbe nem jöttem volna rá a megoldásra, ha Dancer és Dani nem hozza össze. Mindenre gondoltam, csak arra nem, pedig… pedig nem is kevés utalás volt rá… 3 is!! Szép volt, Ms. Moning!
A vége függővég. Meglepődtél? Én nem. Ez is egy újabb Moning könyv, baffa meg! De szerintem, ha emlékszel az Új nap virrad végére, akkor annyira nem is függővég ez, mert én 99% biztos vagyok abban, hogy mi NEM fog történni.
Összességében:
Annyit akarok csak mondani, hogy még ha komoly kételyeid is voltak, legyen az Dani miatt vagy Ryo, vagy bármi miatt… Ne hagyd, hogy vissza tartson. Ha Tündérkrónikák rajongó vagy, akkor az ICED egy KÖTELEZŐ OLVASMÁNY. Ha szabad ezt mondnom, (már pedig miért ne szabadna), szerintem az ICED jobb volt, mint bármelyik eddigi TK könyv. Ha lenne engedélyem, ki idézném az egész könyvet! És jegyezzétek meg, ez NEM YA! Különlegessége, hogy az előző könyvek nélkül is olvasható.
Ui.: Felejtsd el a BB&B-t! Nekem az Unseelie Király könyvtára kell!!! Persze semmiféle üveghez nem nyúlok…nem én!
Ui.II: A borító teljesen tönkretesz. Az valami frenetikus!!
Ryodan nagyon lágyan mondja, “Csalódott vagy hűséges.”
Nincs szándékomban meghalni. “Hűséges,” mondom.
Egy valamitől nagyon félek, ha ezt szabad még hozzátennem. Az pedig a magyar fordítás. Vannak olyan dolgok, amik angolul viccesek/jól hangzanak, visszafordítva meg nem (és persze vice versa, de az most irreleváns). És ez lehet, hogy lerántja majd Dani stílusát olyan pontig, ahol nem egészen lesz annyira élvezhető, mint eredeti nyelven. A másik dolog, megnéztem az összes magyar kiadást, hogy hogy fordították a “freez-frame”-et. Ez az a kifejezés, amit Dani használ arra, ha turbó sebességbe kapcsol. Na most magyarul legtöbbször semmi megkülönböztetőt nem fordítottak. pl. : “Elsiettem, Elpucoltam, amilyen gyorsan csak tudtam”, stb. A képkockás megfogalmazást ne is említsük. Ez nem mindig egyértelmű, hogy a képességére utal, és félek, hogy ez hogy fog kijönni az ICED-ban, mert ott azért elég sokszor előfordul, és kissé más körülmények közt. Megkukkantottam egy rajongói fordítást, és talán a legközelebbi szó, amit lehetne használni, az a “süvítés”. Ez sem teljes mértékben passzol (én sem tudok így hirtelenjében jobb szót rá), de legalább lenne egy hasonlóan rövid és egységes szó rá, ami mindig egyértelmű lenne. Én örülnék, ha találnának valami hasonlót.
Update: Ezt sajnos ezúttal sem sikerült megoldani. Távol álljon tőlem, hogy kritizáljam Ildikó fordítását, mert csodálatos munkát végez a könyvek többi részében (bár a Dancer név lefordítása orbitális hiba volt, szerintem….), de ez nekem egy örök szálka lesz a szememben. Tudom, tudom.. take it or leave it…
Magyar megjelenéssel kapcsolatban biztosat még nem lehet tudni, de amint rábólintanak, terjesztem is az igét és imádkozok azért a fordításért 😉
Update: ITTHON IS MEGJELENT! (és hálám örökké üldözni fogja a kiadót amiért meghagyták az eredeti borítót!)
Rendeld meg itt!