
ÉRTÉKELÉS
Jó ideje nem olvastam semmi újat, még a kedvenc sorozataimnak a folytatásait sem, annyira nem volt kedvem olvasni. Aztán valakinél láttam, hogy a The Four Horsemen sorozat első részét olvassa és egyből felcsillant a szemem, hogy HORSEMEN! Larissa Ione sorozata óta megszállottja vagyok a lovasokról szóló sztoriknak csak sajnos a legtöbb reverse harem, vagy szimpla erotika, úgyhogy eddig nem sok jó élményem volt ezen a téren. Ebben egy kicsivel több a cselekmény az átlag erotikánál, de jóval kevesebb mint egy UF-nél, szóval simán a PNR közé sorolhatjuk, abból viszont biztosan a sötétebb fajta.
Vannak sorozatok, amiknél szentül hiszem, hogy nem kell erőltetni a sorrendben olvasás: például ez is ilyen. Jó szokásomhoz híven ezt a sorozatot sem az elő résszel kezdtem (általában, ha részenként változnak a főszereplők, akkor csapongok jobbra-balra), hanem egyből a kedvenc lovasra tettem a voksom. A War simán befogadja azt is, aki az elsőt kihagyta: a háttér megérthető, a szereplők önmagukért beszélnek, a világ és a történet sem bonyolult, így gyorsan fel lehet zárkózni.
A világ és a történet
Az alaptörténet szerint Isten levezényelte a lovasait a Földre, hogy ítélkezzenek az emberiség felett, és bizony beigazolódott, hogy a nagy része megérett a pusztulásra. A ciki az, hogy a lovasok senkit nem kímélnek. War serege pusztít, nem válogat. Az egyetlen kivételek azok a foglyok, akik önként csatlakoznak az ítélet osztaghoz És hát persze minden lovasnak van egy számára kiválasztott pár, aki remélhetőleg a könyv végére meg tudja győzni lovasát arról, hogy nem is vagyunk mi olyan hitvány férgek és legalább a szex jó, szóval nem kéne mindenkit elpusztítani, mert különben alhat a kutyaólban.
Azt jó látni itt is, hogy ha ilyen apokaliptikus esemény következne be, nekünk Európaiaknak cseppet sem kell félni, mert csak Amerika pusztul el 😀 Második részből kiindulva, ez már egy posztapokaliptikus világ, de látunk még működő városokat is, boldog családokat, mielőtt War és serege kiírtja az élet fényes szikráját.Városról városra követjük a hadvezért és csapatát, de többnyire az éppen aktuális camping sátrakban játszódik. Hangulata sötét, pont, mint a lelkem, úgyhogy számomra teljesen élvezhető volt.
A könyv végén az írónő meglép valamit, ami kevés ilyen könyvnek sikerült: ténylegesen sokkol. Bár ez egy „ideiglenes állapot” mégis brutális. Piros pont az alkotónak, hogy ekkora töke van 😀
Főszereplők és a romantika
Miriam és War kapcsolata lassan ér be, ahogy egy jó Stockholm-szindróma-románchoz illik. Szerettem Miriam és War dinamikáját, és külön-külön is a szereplőket. Nyilván az ember ilyen sztorinál nem gondolkozik azon, hogy egy népirtó fickóba hogyan lehet beleszeretni, aki a szeme láttára mészárol le gyerekeket is (jó oké, kb. az első beszélgetésükig gondolkodtam ezen, de az a helyzet, hogy veszett ügy vagyok, amikor szexi gyilkos pszichopatákról van szó xD). Szóval ezt a kis részletet leszámítva, nagyon tetszett a kettőjük története.
Miriam végig aktívan dolgozik azon, hogy megállítsa lovasát még akkor is, ha közben erős érzelmeket táplál iránta. Nem adja fel az elveit egy kockás has miatt. Kész harcba menni, ha ezzel akár egy embert is megmenthet. Erős karakter. Az a fajta, aki nem felejti el, hogy miért küzd, még ha bele is szeret az ellenségébe.
War egy megállíthatatlan erő. Az elején olyan Khal Drogo beütése volt, aztán ahogy haladt előre a kapcsolatuk Miriammal, úgy enyhült egy kicsit ő is. Egyébként a karaktere nem gonosz és nem is pszichopata, egyszerűen csak szent küldetésként tekint az emberek lemészárlására, hiszen teremtője azért küldte a Földre. Nem az ő dolga ítélkezni vagy válogatni.
VERDIKT
Több mint átlag PNR, kevesebb mint igazi urban fantasy, de ez nem baj. Olvasatja magát, van benne cselekmény, jó karakterek, és egy meglepetés a végén. Nem a lovas műfaj csúcsa, de jó szórakozás, főleg, ha az ember nem gondolkodik el azon, hogyan lehet belezúgni egy népirtóba. (Kb. az első fejezet végéig lehet ezen gondolkodni.)
Nem tudom milyen az első rész vagy a harmadik, de a negyediket már olvastam, és örülök, hogy ezzel kezdtem. Death könyve ennél sokkal laposabb volt és a szereplők sem kerültek hozzám közel, kivéve Faminet, aki a 3. rész főszereplője, akire most nagyon kíváncsi vagyok, mert nagypofájú karakternek tűnik, aki mindenkit utál és azok a kedvenceim xD













![BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) KRITIKA [NYEREMÉNYJÁTÉK] BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) KRITIKA [NYEREMÉNYJÁTÉK]](https://i.imgur.com/ynmxTIb.png)
![BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) EXTRA [NYEREMÉNYJÁTÉK] BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) EXTRA [NYEREMÉNYJÁTÉK]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjv3AcA1nBQfCyiD53IR2X_8DSgU33_uW0EHJXz24UN47l8KLh7YnqAcLXynIXYYVHPzNu5smn2yQlmO0dRGJPWm1NpEsw6MqYdG4tN_hrSBy6TZr375PLXkFDK0GYet5RYmeF-iv4KZisxR-KNtoWp5DfUqemLBtVtS66yx4H13TpSHDwSFUYpDPe6/s1640/275665360_10217710168380930_1994245915140349066_n.jpg)
![BLOGTURNÉ – A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara (Tüskék és rózsák udvara 5.) [NYEREMÉNYJÁTÉK] BLOGTURNÉ – A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara (Tüskék és rózsák udvara 5.) [NYEREMÉNYJÁTÉK]](https://i.imgur.com/oV3NmKa.png)
![Karácsonyozz a Blogturné Klubbal 2021-ben is! [Nyereményjáték]](http://pluspng.com/img-png/christmas-gifts-png-image-image-35317-1400.png)
