Az év elején elindult Sarah J. Maas (Üvegtrón, Tüskék és Rózsák Udvara) első felnőtt fantasy sorozata, a Crescent City. Az első rész angolul a House of Earth and Blood, magyarul pedig Föld és vér háza címet kapta.
[alert type=”info”]
Kiadó: Bloomsbury Publishing PLC (Könyvmolyképző kiadó)
Sorozat: Crescent city #1
Megjelenés: 2020-03-03 (2020-12-10)
Magyar kiadást fordítja: Szabó Krisztina
Terjedelem: 816 oldal (916)
Műfaj: Urban Fantasy
Félig Fae, félig ember Bryce Quinlan imádja az életét. Nappal egy régiségkereskedőnél éppen csak legális mágikus tárgyak eladásával keresi a kenyerét, éjjel a barátival bulizik, kihasználva Lunathion – más néven Félholdváros (Crescent City) – által nyújtott élvezeteket. Azonban egy nap minden összeomlik, amikor egy könyörtelen gyilkos rengeti meg a város, és Bryce világának alapjait.
Két évvel később a karrierje zsákutcába futott, magánidejében pedig csupán a boldog tudatlanságot keresi a város leghírhedtebb éjszakai klubjaiban. Amikor a gyilkos újra lesújt, Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát egy hírhedt bukott angyal partnereként, akit a saját brutális múltja kísért. Bryce bármire kész, hogy megbosszulja a barátai halálát.
Hunt Athalar kényszerből azokat az arkangyalokat szolgálja, akiket egykor le akart taszítani trónjukról. Brutális képességeit és elképesztő erejét egyetlen ügy szolgálatába állították – meg kell gyilkolnia a főnöke ellenségeit, vitának helye nincs. Amikor démon dúlja fel a városukat, ellenállhatatlan ajánlatot kap: ha segít Brycenak megtalálni a gyilkost, karnyújtásnyira kerülhet a szabadságtól. Legszívesebben messzire elkerülné Bryce Quinlant, hiába bízták meg a lány védelmével. Bryce testesít meg mindent, amiért annak idején fellázadt és a lányt úgy tűnik jobban érdekli a bulizás, mint a gyilkosság megoldása, mindegy mennyire érdekelt személyesen is az ügyben. Hunt azonban hamar rájön, hogy Bryceban több rejlik, mint azt elsőre gondolta, és kénytelen lesz valahogy összedolgozni vele, ha megakarják oldani az ügyet.
Miközben Bryce és Hunt próbálják megfejteni a rejtélyt, fogalmuk sincs, hogy olyan szálakat mozgatnak meg, amik a város alvilági életét is felkavarják és háborúzó kontinenseken át, egészen a Hel legsötétebb bugyraiig húzódnak, ahol az évezredek óta szunnyadó dolgok most ébredezni kezdenek.
[/alert]
Vegyes érzésekkel tettem le a könyvet.
Kezdjük azzal, hogy Sarah minden sorozatának első könyve nehezen indul, így ez is. Sokáig nem tudtam, hogyan jut majd el oda, amit a fülszöveg ígért. Az elején rengeteg az információ, a világról (amit nagyjából is csak a végére értettem meg, de nem azért, mert annyira bonyolult, inkább összecsapottnak érzem és az is vacakul magyarázva), sok karakter név, a világ szabályait egyszerre próbálja lefektetni (ami igazából csak arra jó, hogy a végére összezavarjon, hogy a csavaron is tudjon csavarni, és igazi clusterfuckot alkothasson). Aztán megtörténik a nagy baj, a kalizátor, ami VÉGRE elindítja a sztorit.
Világfelépítés
Frankón megmondom, volt amikor inkább sci-fi volt mint fantasy és azt hittem, hogy egy CW DC crossover eventet olvasok. Már az elején írtam, de ha pisztolyt tartanának a fejemhez sem tudnám elmagyarázni érthetően ezt a világot, mert egy nagy clusterfuck az egész, ráadásul még csak nem is hagy túlságosan mély nyomot, mint pl. az ACOTAR világa. Mintha ez még csak egy béta lenne, egy piszkozat. Pedig évek óta formálja Sarah..
Nem csak a világ piszkozat, de a működése is. Kicsit csalóka a borító, mert full fantasyt sugall, pedig nem az. Ez egy modern világ, de abból is az alternatív fajta. Azt hiszem a 15 ezredik évet írjuk, mióta az emberek felett átvették a hatalmat az földönkívüliek vagyis a természetfelettiek. Szerves része a mágia, viszont semmi extra modern technikát nem látni (Bryce mobilján kívül, amit a Taft és a Nokia együtt fejleszthetett, mert a son of a bitch minden vizet, tüzet, becsapódást túlél). Emellett még mágiát sem nagyon használnak – több a mágikus, legendás tárgy, mint ahányszor valaki a saját mágiáját használja, pedig elvileg a szereplőgárda 99 százaléka powerful motherfucker.
Történet
Vannak azok az urban fantasy nyomozós sztorik, amik valójában olyan egyszerűek, mint egy bot, de az író oda is befúrja a csavart, ahová nem kéne, és a végén már azt sem tudom mi a lényege az egésznek. Na, ez is pont ilyen. Rengeteg könyvet olvastam a műfajban és azt kell mondjam, semmi különleges nincs ebben a történetben, sőt teljesen felejthető.
Stílus
Az tetszett, hogy brutális volt: gyerek kezébe ne add, mert nem egy Üvegtrón de még csak nem is ACOTAR. Nem csak véres, undorító jelenetek vannak, de Bryce karaktere sem egy Szent Mária. Sarah még mindig nagyon jól át tudja adni írásaiban egy hely atmoszféráját, a karakterek érzéseit, egy brutális jelenet hangulatát. Viszont a harcjelenet itt nagyon nem mentek: felületes, unalmas, összesen talán 3 volt, a többinek csak az eredményét látjuk és elhisszük, hogy egy-egy karakter milyen badass.
Szereplők
Bryce sokszor idegesített. Ha nem sokkolta valami információ (köszönet a 426 db csavarnak) 10 oldalanként, akkor soha. Persze, rohadt szar dolgok történtek az életében, de minden fejezetben volt valami, amitől összeomlott, aztán összekapta magát, hogy megint összeomolhasson. De azért a végére egy terminator lett belőle *facepalm*. Voltak jó pillanatai, de közben meg olyan helyzetekbe kényszeríti Sarah, amit nem lehet jól megírni.
Bryce és Hunt kapcsolatát egy bizonyos pontig rettentően élveztem, ahogy szívatták egymást, és szép lassan felrobbant köztük a kémia. Aztán jött egy WTF csavar, és mintha fejbe vágtak volna, kevésbé lelkesedtem kettőjükért.
Mellékszereplőból jó sok van, de volt pár kiemelkedő közöttük, például Syrinx az új kedvenc „háziállatom”, Lehabah is nagyon tündér (haha), és nem én lennék, ha egy sátáni herceg ne lenne a kedvenceim között, Aidas bár keveset szerepelt, tudom, hogy vagy nagyon átbasz mindenkit a palánkon vagy érdekes szövetséges lesz. Sajnos egyik angyalt sem sikerült megkedvelnem Hunton kívül, mert vagy rohadt nagy seggfejek, vagy semlegesek. Alakváltók, boszorkányok, varázslók szintén. A Fae között Bryce tesója magasan kiemelkedik, csípem őt is, bár bevallom néha fogadtam volna, hogy többet érez Bryce iránt mint testvéri szeretet (ez nem így van, csak túlzásba esett Sarah a picsogással).
Az aktuális gonosz – azért nem főellenség, mert az igazi ellenség a háttérből irányít, és nem egy személy – hatalmas csalódás volt. Tipikus Disney féle, aki a végén elmagyarázza minden egyes tettének okát és lépését, ahelyett hogy arra rávezetne minket az író, és inkább tenné a dolgát… Neeem, a több száz éves, powerful motherfucker (ez nem spoiler, itt mindenki az) inkább mese délutánt tart, amíg kinyírják…
Szóval… Várom a következőt, de nem kaparom érte a falat, szerintem 1 hét múlva úgyis elfelejtem, hogy ez miről szólt.
Verdict
