Magicians 4. Évad – Ízelítő & Premier Dátum érkezett

A Syfy Magicians sorozatához érkezett végre egy kis ízelítő az idei New York Comic Con alkalmából. Egy eddig soha sem látott három perces jelenetet kaptunk az új évadból és az is kiderült, hogy mikor térnek vissza kedvenc mágusaink.

A Magicians harmadik évadában Quentin és csipet csapata mindent elkövetve próbálták visszahozni a mágiát Filloryba és az egész világba. Bár teljesítették a küldetést, a mágiát elszipkázta a Könyvtár, miután egyezséget kötöttek Fogg dékánnal. Az egyezség következménye, hogy hőseink, kivéve Alice, elvesztették emlékezetüket és egy teljesen új, és teljesen hétköznapi személyiséget és életet élnek. Azonban a finálé végén kiderült, hogy a Blackspire kastély szörnye bizony kiszabadult és megszállta Eliotot, majd megpróbálta rávenni a mit sem sejtő Quentint, hogy ugyan “játsszon” már vele.

Az alábbi klipben Margot, aki jelenleg egy Janet névre hallgató divat szerkesztő mindennapjait éli, Fillory egyik istenéről, Emberről álmodik. Az álomban Ember elmondja a lánynak, hogy a feladatát még közel sem teljesítette, és mint High King felelőssége helyrehozni azt, ami kiváltotta a jelenlegi állapotot. Margot persze semmit nem ért az egész hablatyból, de a rajongók örömére úgy tűnik attitűdje maradt a régi.

A sorozat Lev Grossman Magicians c. könyvei alapján készült, de inkább az alapokat és néhány elemeket vettek csak át. A történetet úgy is jellemezhetnénk, hogy a Harry Potter felnőtteknek szánt verziója: adott egy varázsiskola elrejtve az átlagos emberek világában, ahol a tanulók depresszióval, extrém családi elvárásokkal, szexuális zaklatásokkal, erőszakkal, vérszomjas istenekkel és egy olyan világgal küzdenek meg, ami sokkal nagyobb, mint azt hinnék.

A Magicians 4. évada 2019. január 23-án debütál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük