Blogturné – Jeffrey Brown: Jedi Akadémia 1[Nyereményjáték]

Hallottál már a Jedi képzőről? Arról a helyről, ahol az ifjú padavanok az Erő segítségével tárgyakat emelgetnek, és ahol Kitmama a vuki tanár testnevelést oktat a diákoknak? Roan Nochez régi vágya, hogy csillagpilóta legyen, de a tanév kezdetén mégis a Jedi képzőben találja magát. A népszerű művész, Jeffrey Brown vicces történetei elevenednek meg a lapokon, és a tőle megszokott módon a nevetés most is garantált.

Természetesen a Blogturné Klub sem maradhat ki Roan kalandjaiból, ezért június 6-tól 13 állomáson keresztül olvashattok a megjelent két kötetről. Megismerhetitek, sőt ha velünk játszotok, tiétek lehet az egyik példány!


[alert type=”info”]Kiadó: Kolibri
Sorozat: Jedi Akadémia #1
Megjelenés: 2016
Műfaj: gyerek képregény
Terjedelem: 160
Fordító: Horváth M. Zsanett

“Egész életemben arra készültem, hogy pilótasuliba fogok járni – erre nem vettek fel! Szinte ugyanakkor megkeresett egy kicsi, zöld fickó, akit Yodának hívnak, és meghívott a Jedi Akadémiára. Ezért járok most egy olyan suliba, ahol űrlényekkel és droidokkal vagyok együtt, és olyan fénykard-mániásokkal, akik tárgyakat emelgetnek az elméjükkel! Hogy fogok megfelelni az elvárásoknak? Mintha a középiskola önmagában nem lenne elég problémás…”

[/alert]


 

Szeretem a Star Wars filmeket, a világot, a szereplőket, de nem vagyok ultimate hardcore rajongó. Viszont Jeffrey Brown Darth Vader és családja, barátai vicces kis történeteit imádom. Egyszerre humoros, életszerű és elgondolkodtató képregényei nem csak a kicsiknek, de a felnőtteknek, akár SW rajongók, akár még csak most ismerkednek vele 100%-ig szórakoztató olvasmány. Ezért is ugrottam rá egyből a Jedi akadémiára, gondoltam így a vizsga időszak után/közben jól esik majd egy kis nerd szórakozás.

A Jedi Akadémia ezúttal az iskolás éveinkbe kalauzol, igen, oda, amit a legtöbben elfelejtenénk és amiből a legtöbb mai tanuló fejvesztve menekül. Az átlag kis diák szenvedéseit és mindennapi küzdelmeit mutatja be olyan kreativitással és Star Wars elemekkel fűszerezve, ahogyan azt a szerzőtől már korábbi képregényeinél is megszokhattuk.

Ezúttal viszont úgy éreztem, hogy a humor nem nagyon jött át, még egy gyerek szájat is csupán néhány elvétett jelenet görbíthet felfele, ellentétben az előző SW-s képregényekkel. Inkább a cuki hangot vette fel.

A rajzok stílusa egyszerű, de nagyszerű. Nem eltúlzott, kicsit bohókás. Szokásos Jeffrey stílus.

Brown kreatívságát viszont még mindig nagyon imádom. Ahogy a mindennapi élet és minden problémáját tökéletesen át tudja ültetni az SW világába, úgy, hogy simán el tudnám képzelni ezeket a sztorikat canonnak, és anélkül, hogy elvesznének a sztoriban, csak a tudatalattim érzékeli a „rejtett” üzeneteket.

A Jedi Akadémiánál, az előzőekkel ellentétben sokkal inkább éreztem, hogy a fiatalabbak felé húz a könyv; leginkább azoknak ajánlanám, akik még csak most kezdik az iskolát, vagy még az általános iskolát tapossák. Természetesen sokkal érdekesebb azoknak, akik valamit konyítanak már a Star Wars világához, hiszen vannak benne „rejtett” utalások, de arra is jól szolgál, hogy a leendő rajongó palántákat megfertőzzük és bevonzzuk a fandomba. Mert a Star Wars hype vonatra sosem lehet elég korán felszállni.

VERDIKT:


 

NYEREMÉNYJÁTÉK

Bemutatjuk nektek a karaktereket, akik a Jedi Akadémián szerepelnek, néhányuk talán ismerős lehet. A feladat, hogy a nevüket írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába. De ne izguljatok, ha újak a szereplők, a bloggerek nevüket elrejtették a bejegyzéseikben, úgyhogy ki is tudjátok rakni őket!

[alert type=”warning”]

Figyelem! A válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.[/alert]

 

a Rafflecopter giveaway


További Állomások

 

Jedi Akadémia 1.

06.06. Olvasónapló

06.07. Insane Life

06.08. Függővég

06.09. Dreamworld

06.10. Deszy könyvajánlója

06.11. CBooks

06.12. KönyvParfé

 

Jedi Akadémia 2.

06.13. Olvasónapló

06.14. Deszy

06.15. Dreamworld

06.16. Insane Life

06.17. Függővég

06.18. CBooks

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük