
Ilona Andrews neve nem ismeretlen már a magyar Urban fantasy olvasóknak, hiszen annak idején az Egmontnál megjelent a The Edge, vagyis a Világok peremén sorozatának első két része. Sajnos amikor az Egmont bejelentette megszűnését nem sok esélyt láttunk arra, hogy ez a név még felmerül a hazai könyvpiacon. De imáink meghallgatásra találtak: a Könyvmolyképző kiadó úgy döntött, hogy bár a Világok peremén sorozatot nem folytatja, viszont megpróbálkozik a Kate Daniels sorozattal. Bevallom őszintén én a másik sorozatot nem annyira szeretem, míg a Kate Daniels szerintem manapság az egyik legeredetibb, legösszetettebb, legfantasztikusabb UF sorozatok közé tartozik, ezért számomra ennél jobb hírt nem is közölhetett volna a kiadó. Logikusabb lépésnek is tűnik a (kint) sikeresebb sorozat választása, reméljük itthon is rengeteg olvasónak is elnyeri a tetszését.
A Kate Daniels sorozat első része a Magic Bites, itthon a Pusztító Mágia címet kapta, és hosszas háttérmunkálatok és ötletelések során végre elkészült a magyar borító is. Sajnos a teljesen végleges verziót technikai okokból nem tudjuk MÉG megmutatni (amint rendelkezésünkre áll majd természetesen frissítjük a bejegyzést), de leszámítva a vízjelet és egy két csinosítgatást, nagyjából azért láthatjátok, hogy milyen lesz. Nem is húzzuk tovább az időt, íme a borító, ami még a szerzők tetszését is elnyerte:
Kate Daniels az Atlanta városában előforduló paranormális problémák felgöngyölítésével megbízott zsoldosként tengeti napjait. A szókimondó lány ereiben is mágia csordogál, de ő jobban bízik a kardja erejében. Ő maga is bármikor célponttá válhat, de nem futamodik meg a kihívás elől. Amikor azonban Kate gyámját meggyilkolják, válaszút elé kerül: vagy megvárja biztonságban, amíg elcsitulnak a kedélyek, vagy a természetfeletti gyilkos nyomába ered.
Kate az utóbbit választja, így akarata ellenére belekeveredik Atlanta két legerősebb természetfeletti körének hatalmi harcába. Az egyik oldal a vámpírokat irányító Halottidézők. A másik a Falka, az alakváltók félkatonai klánja. És mindkét fél azt akarja, hogy Kate találja meg a gyilkost.
A New York Times sikerszerzője, Ilona Andrews Kate Daniels világának megismerésére hívja az olvasót a sorozat első kötetében.
A frappáns írói álnév, ILONA ANDREWS egy házaspárt rejt! Ilona és Andrew a neveikből hozták létre. Közösen alkotnak horror és fantasy műfajban, mindezt modern környezetbe helyezve. Ilona Oroszországban született, tinédzserként költözött az Államokba. A Western Carolina egyetemen találkozott férjével.
Most Texasban élnek, két gyönyörű lányuk van, és az írás a fő hivatásuk. Az egyik legnagyobb sikerük a Kate Daniels sorozat, aminek az első kötete 2015 decemberében jelenik meg Magyarországon.
Nézz fel a weboldalukra:
http://www.ilona-andrews.com/
Kövesd őket Facebookon:
https://www.facebook.com/ilona.andrews























![BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) KRITIKA [NYEREMÉNYJÁTÉK] BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) KRITIKA [NYEREMÉNYJÁTÉK]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjv3AcA1nBQfCyiD53IR2X_8DSgU33_uW0EHJXz24UN47l8KLh7YnqAcLXynIXYYVHPzNu5smn2yQlmO0dRGJPWm1NpEsw6MqYdG4tN_hrSBy6TZr375PLXkFDK0GYet5RYmeF-iv4KZisxR-KNtoWp5DfUqemLBtVtS66yx4H13TpSHDwSFUYpDPe6/w640-h360/275665360_10217710168380930_1994245915140349066_n.jpg)
![BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) EXTRA [NYEREMÉNYJÁTÉK] BLOGTURNÉ – Jennifer L. Armentrout: Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) EXTRA [NYEREMÉNYJÁTÉK]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjv3AcA1nBQfCyiD53IR2X_8DSgU33_uW0EHJXz24UN47l8KLh7YnqAcLXynIXYYVHPzNu5smn2yQlmO0dRGJPWm1NpEsw6MqYdG4tN_hrSBy6TZr375PLXkFDK0GYet5RYmeF-iv4KZisxR-KNtoWp5DfUqemLBtVtS66yx4H13TpSHDwSFUYpDPe6/s1640/275665360_10217710168380930_1994245915140349066_n.jpg)
![Karácsonyozz a Blogturné Klubbal 2021-ben is! [Nyereményjáték]](http://pluspng.com/img-png/christmas-gifts-png-image-image-35317-1400.png)

