2015 Halloween Blogturné

A nagy sikerre való tekintettel, idén ismét szeretnénk egy Halloween-napot, turnét és nyereményjátékot tartani Nektek. Igaz, hogy mind könyves bloggerek vagyunk, de most nemcsak könyvekről írnánk, hanem érdekességekkel is színesítenénk a turnénkat – sok mindenről lesz benne szó, amelyek mind a Halloweenhez kapcsolódnak.

Tartsatok velünk, ismerjétek meg ezt a Magyarországon is egyre népszerűbb eseményt és játsszatok a nyereményekért!

Boldog Halloweent mindenkinek!

A tavalyi jó szokást megtartva idén is hoztam az angolul olvasóknak egy Urban Fantasy sorozatot, ami tökéletes a műfaj kedvelőinek, és közben a Halloween hangulatát is hozza. Ez pedig nem más, mint Kalayna Price: Alex Craft sorozata. Természetesen hoztam mellé jelmezötleteket is és egy egyszerű, de nagyszerű koktél receptet.

Miért ezt a könyvet választottad?

A sorozatot ajánlom az Anita Blake (korábbi kötetek) rajongóinak, illetve, akiknek tetszett a Charley Davidson (azoknak is, akiknek az alap ötlet tetszett, de ki nem állhatják Charley-t.) sorozat. Mindkét sorozattal sok a hasonlóság, de közben mégis sikerül megtartania egyediségét, ami főleg a világ felépítésben mutatkozik meg. Az Urban Fantasy rajongók biztosan szeretni fogják. Bár jóval kevesebb benne a poén, mint a fenn említett két sorozatban, akcióból, mágiából és fura lényekből egyáltalán nincs hiány. És ahogy azt az Urban Fantasy kínálattól megszoktuk, itt is mindhárom részben van nyomozós szál, de szerencsére mindegyik ezzel a fura, egyedi világgal és annak mágiájával áll szoros kapcsolatban, úgyhogy kellően érdekes és izgalmas.

Hogy mi köze a Halloweenhez? Fentebb említettem, hogy telis tele van fura lényekkel, és itt nem a vérfarkas/vámpír féle sablonra gondolok. Bár tündérek itt is feltűnnek, nem is kis szerepben, azért elég bőven van benne rémfaktor. Ha épp nem a lényektől ráz ki minket a hideg, Alex olyan helyeken jár, olyan szituációkba kerül, ami jócskán megborzongtat. Ha ez nem lenne elég, Alex egyik szövetségese (és a szerelmi háromszög egyik szöge) Halál, egy kaszás (ebből van még pár).

Soundtrack avagy mit hallgassak olvasás közben?




Mit igyunk hozzá?

Stílusosan egy egyszerű, de a könyv témájához tökéletesen passzoló koktélt választotta, ez a Fekete mágia. Elkészítése gyors és egyszerű, mégis jól néz ki.

Hozzávalók:

1/4 csésze jég
1/2 csésze narancs juice
4.5 cent fekete vodka
1.5 cent triple sec likőr
narancs szelet díszítéshez

Elkészítés:

1. A koktél shakerbe a jégre öntsük a narancslevet és a triple sec-et. Jól rázzuk össze, majd szűrjük egy pohárba.
2. Egy kanál hátulját használva, lassan öntsünk fekete vodkát egy pohárba úgy, hogy a vodka a narancslé és a triple sec keverék tetején maradjon.
3. Óvatosan mártsuk a narancs szeletünk egyik szélét a vodkába, hogy egy kísérteties kinézetet adjunk neki, majd szúrjuk fel a pohár peremére.

Jelmez ötletek a könyvhöz

Mivel Alex többek közt Necromancer, azaz halottidéző, nézzünk pár necro cosplayt:
Aztán ott vannak nekünk a kaszások…
És az elfek.
Tavaly megmutattam már mi az örök kedvenc cosplayem, de idén találtam egyet, ami majdnem megelőzte:

NYEREMÉNYJÁTÉK

Most kivételesen nem szeretnénk tőletek semmilyen extra dolgot kérni, csupán annyit, hogy hozzászólásban írjátok le vagy linkeljétek be, hogy mi a kedvenc alkotásotok, ami a Halloweenhez kapcsolódik. Lehet ez töklámpás, fantasy kép, rajz, cosplay, zene, film, illetve bármi, rátok bízzuk a választást.
Összesen 6 nyertest választunk, a nyeremények pedig a következő könyvek lesznek:
  • Rachel Ward: Nem enged a mélység (BTK tagjai által dedikált)
  • Mindee Arnett: The Nightmare Affair – A rémálom ügy
  • Kim Harrington: Perception – A hatodik érzék
  • Katie Alender: Bad girls don’t die – A rossz lányok nem halnak meg
  • T.S. Thomas: Londinium hercege
  • Ann Aguirre: Menedék

 

Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll a rendelkezésére a megküldött e-mailre válaszolni, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

A Turné további állomásai:

08:00 Deszy könyvajánlója – Könyvajánló & Harry Potter és a Halloween

10:00 Szembetűnő – Hókusz Pókusz
12:00 Tekla könyvei – Sorozatajánló
14:00 Insane Life – Halloween története & jelmezek
16:00 Függővég – Könyvsorozat ajánló (hozzá illő jelmezek és koktél recept)
18:00 Kelly & Lupi olvas – Tökfaragás, és annak hagyománya
20:00 MFKata gondolatai – Halloween körmök – Interjú Magyar szerzőkkel I.
22:00 Dreamworld – Halloween Interjú Szerzőkkel II.

 

 

1 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Anna Vörös bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük