A ‘Csontszüret’ adaptációja kétszeres Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírót kapott!

A Brit írónő, Samantha Shannon 2013-as debütáló könyve hatalmas siker volt szerte a világon. A Csontszüret, azaz a ‘The Bone Season‘ egy hétrészes sorozat, amit itthon az Athenaeum ad ki. Gyakran emlegetik J.K. Rowling Harry Potter sorozatának utódjaként és Shannonra is sokszor “az új J.K. Rowling”-ként hivatkoznak.

2059-ben járunk. A világ nagyvárosai a Scion erőszakszervezet befolyása alatt állnak. Paige Mahoney a londoni Hét Pecsét fedőnevű bűnüldöző szervnek dolgozik. Feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Paige ugyanis egy álomjáró, akit miután letartóztatják, egy még sötétebb és gonoszabb erő keríti hatalmába, mint a Scion. Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a legmegátalkodottabb bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok álomjárókat toboroznak a hadseregükbe. Paige mentora és kiképzőtisztje egy Warden nevű alak, aki mestere és egyben halálos ellensége is lesz. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie Warden elméjébe, és felfedni a titkát…

A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.


A filmes jogokat az Imaginarium Studios, 20th Century Fox és a Chernin Entertainment tudhatja magáénak és négy producer dolgozik a projekten: Andy Serkis, Jonathan Cavendish, Jenno Topping és Peter Cherni.

Nem olyan rég viszont az írónő a tumblr oldalán elárult egy apró, de abszolút ígéretes infót is, méghozzá, hogy az adaptáció egy kétszeres Oscar-díjra jelölt forgatókönyvírót kapott. Sajnos nem nevezheti meg, amíg meg nem engedik neki, így ennyivel kell beérnünk. Shannon azt is elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy végül sikeresen eljuttassák a mozikba a filmet, de ne álljunk addig fél lábon, hiszen 2-3 évet biztosan igénybe vesz majd a projekt.

Ha szeretnétek többe megtudni a történetről, szereplőkről és az írónőről, ajánljuk figyelmetekbe a Csontszüret blogturnéját a Blogturné Klub-tól. 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük