Blogturné ~ Veronica Rossi: Végtelen ég alatt

Szerző: Veronica Rossi
Műfaj: Ifjúsági sci-fi/disztópia
Fordító: Bujdosó István

Hazai megjelenés: Alexandra,  2013.december
Oldalszám: 328
ISBN:  9789633571538

értékeljünk

Egészen fura és ritka kapcsolat alakult ki a könyv és köztem. Ugyanis nem gyakran fordul elő, hogy ennyire vegyesek az érzéseim, mint most. Nagyon szerettem volna már régóta elolvasni, de valahogy mindig elmentem mellette, de hála az Alexandra kiadónak most erre is rákerült a sor. Az embernek általában nagy elvárásai vannak azokkal a dolgokkal szemben, amik sokáig izgatják a fantáziáját, legyen az bármi, egy film, egy könyv, vagy egy esemény. Ez most nálam sem volt másként. A fülszövegre rátett egy lapáttal a külföldi hype aztán pedig a könyv trailer (elismerem nem egy hollywoodi produkció, de a ‘muszáj elolvasnom’ érzést remekül életre keltette bennem).

Amikor elkezdtem olvasni és már kb a 30. oldalnál tartottam két dolog járt a fejemben. Egy: „Talán rosszul vagyok bekötve, mert eddig egyetlen egy karakter sem szimpatikus, a főszereplő lány egy szerencsétlen kislány (pedig 17 éves), a többiek meg mind skizók, de egyik sem túl érdekes. Hogy fogom én ezt túlélni??” Kettő: „Én ebből a világból egy büdös szót sem értek!!”  Magamat is meglepve, még több háttér információra éheztem a könyv elején, mert bár szeretem, amikor csak úgy belevág az író a dolgok közepébe, itt nem ártott volna egy kis magyarázat, hogy hogy is működik ez a mesterséges/virtuális világ. Szép lassan adagolja ezeket az információkat is, és úgy a könyv háromnegyedénél sikerült is mindent megértenem (az sem kizárt, hogy csak az én képességeimet haladta meg). Na de ahhoz kétség sem fér, hogy imádtam ezt a világot, még akkor is, ha néha percekig próbáltam rájönni, hogy mi, hogy működik. Egy jó ideje szkeptikus vagyok, amikor azt mondják, hogy „eredeti” vagy „friss”. Manapság már semmi sem eredeti. Lehet, hogy egy másik kategóriában van hasonló, vagy akár ugyanebben a kategóriában is csak még én nem olvastam. Akárhogy is, ezúttal egyetértek a kritikákkal. Veronica Rossi tényleg egy egyedi világot teremtett meg, a szokásos disztópikus világ nem volt neki elég, még rátett pár réteget. Nagyon tetszett, hogy a világ két részre szakadt, és míg az egyik egy Halálzóna, ami tulajdonképp a középkorba fejlődött vissza, ahol az emberek törzsekre szakadtak, és vannak akiknek egyes érzékszervei szuper fejlettek, addig a másik egy nagyon is high-tech, modern elzárt világ. Más néven A Külsősök és a Belsősök világa. De még itt sem ér véget, ugyanis a Belsősök világán belül is vannak virtuális Világok. És itt kezd igazán összetetté válni. A bonyolultsága ellenére döbbenetesen kreatív és bámulatos. Néha azon kaptam magamat, hogy én is kiszeretném próbálni, pedig az egész csak addig tűnik mókásnak, amíg nem látod mi történik a színfalak mögött. A kegyetlenség és vadság megközelíti az Angelfallét, csak itt angyalok helyett elektromos viharok döntik romba a világot.  

Az egyik kezdeti problémámat tehát sikeresen megoldotta a könyv útközben. De még mindig ott volt a másik, a karakterek. A könyvben fejezetenként váltakozik a szemszög, hol Aria (belsős) hol pedig Perry (külsős) szemén keresztül láthatjuk a dolgokat E/3-ban. Nagyon hosszú ideig nem tudtam igazából úgy megkedvelni a két főszereplőt, hogy érdekeljen a sorsuk. Személyiségüket úgy változtatták, mint az időjárás, sosem tudtam, hogy most Aria vajon a nyavajgós, szerencsétlen énjét vagy a keményebb, erősebb énjét veszi majd elő. Néha viccelődött is, ám sokáig azt éreztem, hogy már az író is csak azért teszi ezeket bele, mert ő is unja a karaktert. Perryt az első feltűnésekor megszerettem, aztán jött az ő szemszöge, későbbi feltűnései, és ő is hol egy 14 éves fiúként viselkedett, hol pedig egy felnőtt harcosként, aki valójában volt. Itt is el kellett telnie pár oldalnak, hogy beálljon egyfajta rendszer, és végre sikerült közelebb kerülnöm a szereplőkhöz. A könyv közepétől egészen a végéig gyönyörűen látszott és érződött a karakterfejlődés és már érdekelt a kettejük sorsa is. Mikor azt hittem, hogy azon ritka olvasmányaim egyike közé fog tartozni ez is, ahol egyáltalán nincs kedvenc szereplőm, hirtelen két mellékszereplő is berobbant a képbe, akik hamar azzá váltak. Roar és Cinder. Roar egy poén bomba, Perry barátja, és a kettejük dinamikája nem kicsit dobta fel a könyvet. Cinder egy fiatal fiú, aki első látszatra rettentően törékenynek tűnik,  később kiderül, hogy egy igazán különleges, bátor és erős fiú. Aztán hamar követte őket egy harmadik mellékszereplő is, Marron, egy igazi IT zseni. A többi mellékszereplő viszont vagy keveset szerepelt, vagy valamiért rettentően unszimpatikus volt., hiába volt a történetnek két áldozata is.

Mindenki kedvenc része jön, a romantikus szál. Furcsa helyzet ez, mert annak ellenére, hogy nem izgatott külön külön a két főszereplő, már az első közös jelenetüktől vártam, hogy összejöjjenek, pedig hiába volt ott a bizonyos kémia, abszolút nem volt semmi más jele annak, hogy ebből egy lávsztori lehet. Jó sokáig, szinte a könyv végéig kellett rá várni, aminek pozitívuma, hogy addigra már kellően kiforrt a kapcsolat, és egyáltalán nem éreztem úgy, hogy légből kapott lett volna. Ám ez még nem egy lefutott kör, ugyanis a könyv végén Ariát egy olyan küldetésbe kényszeríti a „népe”, ami még rányomhatja a bélyegét kettejük epic kapcsolatára.  

Összességében: 

A kezdeti bukdácsolások ellenére megszerettem a könyvet és rettenetesen kíváncsi vagyok a többi részére is, függővég ide vagy oda, mert ez tényleg egy különleges és felejthetetlen utazás. Azt nem tudom, hogy miért az Éhezők Viadalához hasonlítják, de azt viszont igen, hogy mindenki találhat benne olyasmit, amiért érdemes elolvasni. A magyar fordítás is teljesen élvezhető, úgyhogy az se tartson vissza senkit! 😉

BTK EXTRA

A The Writing Nut szeptemberben készített egy interjút az írónővel, ebből hoztunk nektek néhány érdekességet. 

A trilógia tájképe enyhén egy jövőbeni California alapján készült, különösen a középső part alapján. Az Étert egy kép inspirálta, amit mindig gyönyörűnek találtam – light dancing on water (fény tánca a vízen). A világ megépítése sok kutatás eredményeképp született, ezt követte a rögtönzés, amit kutatá, majd rögtönzés követett. Szóval érted a lényeget. 😀

3. Ha eltölthetnél egy napot bármelyik karakterrel a sorozatból ki lenne az?
Vagy Soren vagy Marron. Sorent lenyügözőnek találom és vonz Marron bölcsessége és nyugodtsága.

4. A trilogiád filmes jogait megvette a Warner Brothers (Nagyon izgatott vagyok!), melyik jelenetet látnád legszívesebben a VÉGTELEN ÉG ALATT-ból?

Az egyik kedvenc jelenetem a „tetőtér” jelenet ahol Aria és Perry elösször fogják meg egymás kezét. Ez egy csendes jelenet, de valami megváltozik köztük. Úgy érzem ott elkezdődik a barátságuk. Szeretném látni ezt a jelenetet!

a Rafflecopter giveaway