Könyv

Kritika ~ Vivien Holloway: Pokoli szolgálat

0 31

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?
A szabadságodat, az életedet? 
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt? 
Beletörődnél, küzdenél?

Cím: Pokoli szolgálat

Szerző: Vivien Holloway
Hossz: 320 oldal
Műfaj: Felnőtt Urban Fantasy
Hazai megjelenés: 2013. május 7.
Hazai kiadó: Aba
Értékelés: 3,5 pont

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?
A szabadságodat, az életedet?
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt?
Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi.
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik.

Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért.
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját.
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.

Rendelhető itt
Lapozz bele a könyvbe itt
További részletek a szerzőről itt
Videó megtekinthető itt.

értékeljünk:

Mikor először megláttam a megjelenésről szóló hírt, örömömben majdhogynem össze pippentettem magam. Hogy miért? Mert imádom az urban fantasyt, a démonokat, a poklot, még Lucifert is, és az, hogy mindezt egy Magyar író hozza el végre nekem hatalmas örömmel töltött el. Ám ez a nagy örömködés nem tartott sokáig.

Ami az írást illeti…a könyv olvasása közben nem tudom eldönteni, hogy a szó használat túl “ártatlan”, egyhangú, unalmas vagy csak szimplán a magyar nyelvű olvasás nem fekszik nekem úgy, mint régen. Hosszasan gondolkoztam arról, hogy talán túl kevés Magyar könyvet olvasok és már elszoktam tőle, viszont angolul akármekkora butaságot ír is le az ember az valamiért jobban hangzik. Aztán rájöttem, hogy még mindig imádok jó pár magyar fordítást és ha tehetem inkább azokat veszem meg az eredeti kiadások helyett, úgyhogy ez a magyarázat hamar érvényét vesztette. A hangnem, amit Vivien választott, számomra nem adta át a műfaj/történet hangulatát. Egyik karakter sem tudta hitelesen eladni magát nekem. És most lehet mondani, hogy hát de ez egy drámai hangvételű történet, sokat szenved a karakter az elejétől kezdve, stb, stb… Ez nem zárja ki azt hogy egy kis élet kerüljön a sorok közé, amivel tényleg magával ragad. Elvégre hatvan év pokolbéli élet, kínzások és gyilkosságok tömkelege után, azért csak nem ilyen gyámoltalan az ember lánya. Szerintem. Na de erre visszatérünk később. 
Az első majdnem-száz oldal őszintén mondom nem tudom mi volt. Volt valamiféle állandó kényszer, hogy bizonyos információt hússzor mondjon el, ha éppen nem maga a főszereplő, akkor valamelyik másik karakter játszott papagájt és ismételte el ráadásul elég rövid távon belül. Szerencsére ez körülbelül a 100. oldaltól elég jól megfogyatkozott, nem is értettem, hogy itt mi változott, de örültem, mint a híres majom a farkának, úgyhogy nem is firtatnám. Másik dolog… tudom én vagyok az, aki mindig mondja, hogy a túl sok leírásokat ellapozza, nem szereti, tralalala. Na de az, hogy egy ilyen témájú könyvben nincs semmilyen leírás a pokolról/démonokról (nem úgy, mint a villáról, ahol Lil lakik és ahol azt is megtudtuk körülbelül 20 különböző lakásberendező melózhatott rajta) az engem szíven ütött. Azon kívül, hogy Lucifer irodája piros mint a pávián segge, abszolút nem látunk semmit. Démonoknál szintén, egyfajta démonról kaptunk leírást (ami elég jól sikerült). Itt lehetett volna bőven kreatívkodni. Emellett arról is szívesen olvastam volna, hogy a főhősnőnk milyen kínzásokat szenvedett el. Tudjuk, hogy rosszabb volt a halálnál, meg hasonlók, de egy flashbacknek örültem volna. Ha már visszaemlékezések, akkor meg kell említenem, hogy abból, amiket kaptunk rettentő jóra sikeredett. Imádtam a visszaemlékezős részeket, annak ellenére, hogy tudtam mindegyiknek mi lesz a vége izgultam, mint kezdő b*zi a gőzfürdőben. Rejtély miért nem sikerült ezt átvinni a könyv többi részére is. A Párbeszédek sokszor üresek, feleslegesek voltak.
A történetben is volt helyenként egy-két logikátlanság, és tekintve, hogy én ezeket nagyon ritkán veszem észre, eléggé meg kellett  hogy zavarjon. Az első, ami számomra irreális volt, az maga az “alku rendszer” működése. Itt bárki megszeghet bármilyen alkut, kivéve ha az illető ember. DE akkor sincs semmi gond, mert egyszerűen átjárhatunk az Ördög nem létező eszén. A másik a hierarchia volt számomra teljesen kusza. Az egyik percben még Isten rángatta az Ördög pórázát, a másikban már akkor sem tehetett volna az öreg semmit ha cigánykereket vet, és a bukottak aka Renegátok életét sem teljesen értettem. Inkább áldásnak mondanám az életüket, mintsem büntetésnek  mégis annak van beállítva. Na a fő konfliktusnál meg aztán végérvényesen elvesztettem a fonalat. Próbáltam rájönni, hogy Lucifer miben sántikál, milyen furfangos  csavaros kis tervet eszelt ki, de kiderült, hogy semmilyent  Viszont így nem értem mire volt jó ez a huza-vona. Lilian munkájában is hatalmas potenciál volt, de inkább emlékeztet egy szukkubuszra, mintsem kaszásra. Néha úgy éreztem hogy nem haladunk egyről a kettőre és nem is Urban Fantasyt olvasok, hanem valamilyen romantikus drámát. Viszont ha már a romantikus szálnál tartunk, először megijedtem, hogy szerelmi háromszög lesz, de örömmel és spoilerezve árulhatom el, hogy nem lett az. Viszont csöpögős románcot se várjon senki, mert nem fog kapni (ami nem is lenne baj, ha mellett legalább kihozta volna az író a történetből a maximumot). Az utolsó két csavar volt az amikor azt mondta, hogy oké, most valami elkezdőzött  Egyik sem ütött alapjában véve akkorát, viszont olyan hatása volt a többi részhez képest, mint amikor az ember bobozik… sokáig mászik csiga lassan a hegytetőre, hogy aztán gyorsan leszáguldjon. Amolyan türelmes adrenalin függők sportja. 
Na de, ha kárpótolni teljesen nem, de egy kicsit azért mégis tudja egy jó szereplő gárda. Lilianban pozitívum, hogy nagy a fájdalom tűrő képessége, és bár nem túl hatékony se pusztakézzel, se tőrrel és valószínűleg egy tankkal sem, nem rinyál folyton. Viszont, annak ellenére, hogy többször is elmondja magának is és nekünk is, hogy márpedig  a pokolban mindenki magáért él és nem szabad bízni senkiben, és ő már megedződött  úgyhogy egyáltalán nem naiv richtig azt csinálja és beleesik a csapdába mint telhetetlen maci a mézes bödönbe  Reméltem, hogy azért ennél tökösebb karakter lesz, a munkaköri leírása alapján, de igazi akcióban nem láthattuk, bár a könyv vége azért tesz egy szép ígéretet, kérdés, hogy be is tartja-e majd. Az Ördög, más néven Lucifer könnyen lehetett volna a kedvenc karakterem, hiszen a velejéig gonosz szereplőket valamiért mindig imádom, DE nem lett. Olvashatunk róla még ezer oldalt is és arról, hogy milyen könyörtelen uralkodó, és félelmet, tiszteletet parancsoló, viszont viselkedése és beszédstílusát  csak egy elkényeztetett, gazdag, hatalom teljes őrültéhez tudnám hasonlítani, aki valamilyen született jogánál fogva megszerezte az irányítást és most azon élvezkedik. Miért nem lehetett belőle egy igazi fő gonosz  valóban ördögi logikával, aki sokkal összetettebb, mint a többi, beugró mezei pszichopata, akik egyszerűen csak természetükből adódóan élvezik, hogy kínozhatják főhősünket… És ha már mellékszereplők, hát azokból kaptunk rendesen. Leginkább a pokol táborából egy egész “családfát” sorakoztatott fel a könyv. Szinte minden fejezetben megismertünk valakit. Ez csak a karakter kidolgozás miatt volt negatív. Ha nem lett volna más-és más nevük meg nem mondtam volna,  hogy különböző karakterek. Szinte mindegyik ugyanúgy viselkedett, ugyanúgy beszélt, és egyik sem volt túl érdekfeszítő. Oké, a végére két tollas szereplőt is mondhatni megkedveltem, de még ők sem voltak elég kidolgozottak. Csakúgy, mint a történetből, a karakterekből is hiányzott a tűz. 
Kérdés, hogy akkor miért kap 3,5 csillagot, ami nem csak az eddig leírtakhoz képest, de önmagában sem olyan rossz, mint azt sokan gondolják? Azért, mert figyelembe véve, hogy rengeteg külföldi könyvet olvastam ebben a kategóriában, és imádom, nagyon magasra tettem a mércét, és talán nem úgy kezeltem, mint elsőkönyves, hazai könyvet. Mert úgy nézve tényleg valami újat hozott a hazai tárlatba, amit nagyon is köszönök Viviennek, és láttam az alap történetben és a karakterekben potenciált  illetve a végére (a nagyon végére) már sokat változott és elkezdett érdekelni. Így csak remélem, hogy a következő részt ebből a magasságból és ezzel a minőséggel kezdi és még feljebb is viszi, mert érződik, hogy most indul csak be majd igazán, mivel trilógiáról van szó. Viszont, az a részlet nem tetszett, ne hódolj be ilyen könnyen Lil!!! 

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. *

Legutóbbi hozzászólások