Könyv

Kritika – Nalini Singh: Angyalkard

0 72

Cím: Angyalkard
Szerző: Nalini Singh
sorozat: Guild Hunter – Angyali vadász (#4)
műfaj: paranormal romance
hossz: 336 oldal (mass market)
itthoni megjelenés: 2012 ( 2011 – USA )
hazai kiadó: Egmont
Értékelés: 4.5 pont

A New York Times bestseller szerzője, Nalini Singh visszatér a halálos, gyönyörű világgal, ahol az angyalok uralkodnak, vámpírok szolgálnak és egy női vadásznak a túlélés érdekében ki kell másznia a sötétségből…

A levágott fej egy jellegzetes tetoválással megjelölve az arcán a Vadász Céh ügye lett volna, de az évszázadokon át csiszolt sötét ösztön arra kényszeríti Dmitrit, hogy át vegye az irányítást. Valami nincs rendben a halálesettel, valami, ami évszázados múlta nyúlik vissza… de Dmitri vágya, hogy kiderítse az igazságot semmi az erkölcstelen erejű reakciójához képest, amit a tetoválás megfejtéséhez rendelt vadász vált ki belőle.

Egy brutális támadást szenvedve, ami majdnem megölte, Honor kicsit sem kész arra, hogy szemtől szembe kerüljön egy csábító vámpírral, aki egy arkangyal jobb keze, és aki épp annyira kegyetlen, mint amilyen halálosan érzéki… ugyanaz a vámpír, akire titkon vágyott, amióta elég idős volt, hogy megértse az érthetetlen, erőszakos érzelmeket, amiket a vámpír ébresztett benne.

Ahogy a vágy egy veszélyes kényszerré alakul, ami elpusztíthatja mindkettőjüket, világossá válik, hogy a múlt nem marad betemetve. Valami vadászik… és nem fog megállni addig, amíg életre nem kelti ismét a vér áztatta rémálmot…

értékeljünk:

No, ennek a kritikának kivételesen rövidnek kéne, lennie (majd meglátjuk), mivel nem nagyon fogok mélyre ásni a történetben, mert a fülszöveg elmond mindent, amit tudni kell a fő szálról, és kicsit nehéz lenne hosszú kritikát írni anélkül, hogy ne spoilereznék, azt viszont nem akarom ennél a könyvnél, főleg azért, mert ebben az esetben, tényleg el tudná rontani az olvasó élményét. Na de kezdjük az elején…

Hatalmas rajongója vagyok az Angyali vadász sorozatnak, amióta felfedeztem az Angyalvért – az első részét a sorozatnak. Ez 2011 Februárjában volt. Az első három könyv Raphael Arkangyalról és a vadászáról, Elenáról szól. Baromi nagy szerelmem lett az első könyv, a karakterek – főleg Raphael *sóhaj*és a világ, amit Nalini létrehozott.

Mindig is rühelltem a leírásokat a könyvekben, tudom tudom… szükséges rossz (legalábbis nekem), de legszívesebben mindig átugranám őket és olvasnám a párbeszédeket és az akciós jelenteket. Akárhogy is, Nalininak van egy különleges képessége. Ahogy leírja ezt a világot, hogy hogy néznek ki az angyalok szárnyai, amikor a torony felett repülnek az teljesen elképesztő.

Elena és Raphael története teljesen magába szippantott, bár a harmadik könyv nem volt éppen a szívem csücske. Szóval, amikor befejeztem az Angyaltáncot (angolul) és láttam, hogy a következő könyv Dmitri története lesz, kicsit… mit kicsit, NAGYON csalódott voltam. Úgy voltam vele, hogy ”Ez egy kurva vicc, ugye??” Úgy értem tényleg! Angyaltáncot kicsit elsietettnek éreztem, és nem volt igazi lezárása.

Viszont elég érdekesnek találtam Dmitri karakterét, ahhoz hogy előrendeljem az Archangel’s Blade-t. Szóval szülinapi ajándékként ( ami szeptember 3 … csak úgy mondom! ) megrendeltem a Book Depositorytól. Kiadási dátumot követően 1 héttel már a kezemben is volt és azonnal beleszerettem a borítójába. Igen, a rejtélyes, sötét, felső nélküli, 6 kockával megáldott ragadozó hosszú fekete bőrkabátban, pisztollyal a kezében felettébb gyönyörködtető, de nem ez az egyetlen, amit imádok benne. Az egész beállítás, a háttér, a színek kontrasztja. És a dombornyomott, réz színű „Archangel’s Blade” cím sem volt egy rossz ötlet. 😉 Gondoltam szépen fog kinézni a polcon éééééés ott is maradt még vagy 6 hónapig. Egyszer sem értem hozzá!! Hogy tudtam ellen állni ennek a kincsnek?? Ja, igen. Be voltam rosálva, mert nem arról a két karakterről szól, akiknek a történetébe reménytelenül belezúgtam.

Emberek! Miért ért véget ez a könyv, miért??? Sosem gondoltam volna, hogy Dmitri sztorija ugyanannyira megfoghat, mint Elenáéké… az a vérszopó rohadék!! Az a fura, hogy Archangel’s Blade nagyon hasonlított az Angyalvérre –, ami a kedvenc részem a sorozatban, szóval nem kizárt, hogy kicsit elfogult vagyok. Néha feltűnik Elena és Raphael Illiummal együtt, Jason és Méreg is említést kap. Raphael anyuciáról is kapunk fejleményeket, de Nalini nagyon ügyelt arra, hogy semelyik másik karakter ne vegye el a reflektorfényt Dmitritől.

Mindkét főszereplő olyan múlttal rendelkezik, ami sok fájdalommal jár és sebeket hagyott a lelkükön és testükön egyaránt. Boldogan elmondhatom, hogy Dmitri még mindig hirtelen haragú, veszélyes, mocskos fantáziával jó alaposan megáldott ragadozó alkat, amilyen az előző könyvekben volt. De az emlékei a múltjával kapcsolatban arra késztetik az olvasót, hogy ha hús és vér személy lenne, legszívesebben magéhoz húzná, és jó szorosan átölelné, hogy megvigasztalja, még akkor is, ha az ember össze is csinálja magát a félelemtől…

Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít… Honor esete éppen az ellenkezője. Ő erős volt, egy harcos, egy vadász. Azt gondolta semmi sem törheti meg. Tévedett. Az után, hogy vámpírok rabolták el, két hónapig kínozták és majdnem meg is ölték, most Dmitri mellé rendelik, hogy megoldjon egy rejtélyes halálesetet. És amikor Dmitri átlép néhány határt, nos… sok új sebbel gazdagodott volna a csávó, ha nem lenne vámpír az ziher…

Bár van egy fő vonala a történetnek (a rejtélyes gyilkosság) és egy mellék vonala is (Honor támadóinak kiléte), azt is mondhatnánk, hogy a fókusz igazán Dmitri igazi személyiségén és a főszereplők közti kapcsolaton – ami szépen lett felépítve, volt. Plusz, van egy hatalmas fordulat, valami különleges Honorban, amin rengeteget spekuláltam, de nem tudtam, hogy mi lesz a vége. Nem vagyok benne biztos, hogy erre jó pontot adjak-e vagy sem, szerintem kicsit kilógott a a sorozat világából, de azért szép volt.

A legtöbb olvasó azt mondja, hogy egy könyv akkor jó, ha eredeti, különleges, van benne valami új. Ami persze igaz is, DE… Én azt mondom, hogy akkor még jobb, ha ugyan hasonlít egy másik könyvhöz, mégis van benne valami, ami meg fog és ami miatt nem teszem le és hiába a hasonlóság akkor is tetszik/imádom, ahelyett, hogy azt mondanám „Na ne… már megint?!?!”

Kedvenc karakter(ek): Dmitri, Honor, Raphael
Kedvenc jelenet(ek): Az összes jelenet, ahol Dmitri irritálja Honort… vicces fiú
Összességében: Az én tanácsom az, hogy ha szereted a sorozatot, ne aggódj, és amíg vársz a következő Elena + Raphael könyvre, hajrá, vedd fel és adj egy esélyt ennek a sötét, ördögi vámpírnak, arra hogy téged is elcsábítson. Azt azonban nem ígérhetem, hogy nem fog harapni. 😛

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. *

Legutóbbi hozzászólások