Könyv

Kritika – Gena Showalter: Wicked Nights

0 26

Cím: Wicked Nights

Szerző: Gena Showalter
Sorozat: Angels of the Dark #1
Hossz: 411 oldal
Műfaj: Felnőtt Paranormális romantikus
Külföldi Kiadó:  Harlequin
Külföldi megjelenés: 2012. június 26.
Értékelés: 4 pont

A Mennyország leghatalmasabb hadseregének vezetőjét, Zacharel-t túl veszélyesnek, túl kegyetlennek ítélték — és ha nem vigyáz, elveszíti a szárnyait. De ezt a jégszívű harcost semmi sem tántoríthatja el küldetésétől… egészen addig, amíg egy esetlen ember olyan testi örömökbe csábítja, amit ezelőtt a harcos soha sem ismert.

Egy olyan bűncselekménnyel vádolva, amit nem követett el, Annabelle Miller négy évet töltött egy büntetőjogi őrültek számára fenntartott intézményben. Démonok követik minden lépését, és a királyuk meg sem áll addig, amíg meg nem szerzi a lányt. Zacharel az egyetlen reménye a túlélésre, de vajon a brutális angyal, kinek az érintése forróbb, mint maga a pokol, megváltást hoz a lány számára– vagy végső kárhozatot?

Kicsit aggódva kezdtem bele a könyvbe, révén, hogy az Angels of the Dark a LOTU, kis hazánkban 
Az alvilág urai címen ismert sorozat spin-offja. Mivel a LOTU-ból csak az első két részt olvastam el, így féltem, hogy egy két dologról lemaradtam és ez majd rá is nyomja a bélyegét a Wicked Nights olvasási élményemre. De hála Isten nem így lett, benne van a pakliban, hogy egy-két dolog (felbukkanó LOTU karakterek, a kapcsolatuk Zacharel-el, stb.) nekem nem teljesen úgy jött át, mint egy öreg motoros Gena rajongónak, de ennek ellenére is tökéletesen értettem és nagyon élveztem a sztorit.

Már sokszor mondtam, hogy imádom,  ha egy könyv egyből már az első fejezetben belecsap a lecsóba nem kímélve a főszereplő(ke)t. Ám azt még jobban imádom, ha ezt a lendületet meg is tudja tartani. A Wicked Nights erre többé-kevésbé képes is volt. Voltak pihentető részek, amik általában kicsit untattak, így mindig valahol ott tettem le, és vonultam el én is pihenni. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy hiányzik belőle az akció. A fenéket, épp ellenkezőleg. Annak ellenére, hogy a fele sem volt körömrágósan izgalmas, mindegyik felpörgette az eseményeket és bár nem mindig izgultam a szereplőkért, néha csak simán jó volt “látni”, ahogy hullanak a démon fejek, farkak, kezek és egyéb testrészek. Bizony, a könyv nem szépít, amikor kínozni kell, kínoznak, ölni kell, ölnek, hullanak a démonok, mint a legyek. Persze van pár olyan jelenet is, ahol hőseink és kis bagázsuk sem távoznak épségben. 
A világ felépítés nem volt túl extravagáns, vannak angyalok, démonok és emberek. Menny, Föld és Pokol. Egyszóval a szokásos felállás. A démonokkal kapcsolatban sem volt semmi speckó változás a megszokottakhoz képest, DE az angyalok már más tészta. Nagyon tetszett az ő világuk. Az élő felhők, a hierarchia, hogy több fajta kasztok vannak (örömhozó, harcos, stb…)  és az angyalok kinézete/fegyverzete is. Szeretem, amikor ezt a fajta ábrázolást visszahozzák a PNR könyvekben is és nem próbálja az író leegyszerűsíteni és saját kis – sokszor unalmas- világává formázni, amiből valljuk be, most már több van, mint az eredeti szisztémából, és 99%-át sem mondhatnánk egyedinek…

Zacharel karakterét az idő többségében imádtam. Hideg, antiszociális, céltudatos, könyörtelen. Persze neki is meg van a PNR regényekben mára már kihagyhatatlan rossz múltja. Elvesztette az egyetlen személyt, akit szeretett. Emberáldozatokat nem kímélve a démonok elpusztításának él, és fittyet hány a szabályokra. Egészen addig, amíg büntetésül (vagy utolsó bizonyítási esélyként?) az irányítása alá bíznak egy ugyanolyan öntörvényű, szabályokkal nem törődő angyal sereget, és az ő tetteikért Zacharelnek kell felelnie. Ám ha nem változtatnak a módszereiken, elbukhatnak. Viszont Zacharel nem tud fogást találni az emberein, nem tudja és igazából nem is tesz meg mindent azért hogy kordában tartsa őket. Nem tisztelik őt. Érdekes fordulat volt tehát, hogy a változást a kis csapatba pont Annabelle hozta meg. Egy ember. Az a szereplő, akiről azt hittem, hogy a szokásos gyarló, unalmas, önmagán segíteni nem tudó, mindenkit veszélybe sodró kis ember karakter lesz. Hát tévedtem. Oké, elég sokszor sodorja veszélybe angyalainkat már a puszta jelenlétével, de erről ő nem tehet, na. Viszont egyáltalán nem magatehetetlen, nem visszahúzódó, jól megmondja a magáét, ha a helyzet megkívánja és még humora is van. Nekem ő egy kellemes meglepetés volt. Nem egy szuperhős karakter, viszont ember létére, és annak ellenére, hogy mi minden történt vele eléggé tökös, és nem rinyál, hanem cselekszik. Az ő megvédése összehozza a bandát, és felüti a fejét a kis remény szikra, hogy mégsem javíthatatlanok. Viszont vele együtt nem csak a pozitív, de sajnos a negatív változás is jön  és igazából ezért kap a könyv “csak” 4 csillagot. 

Annabelle-nek hála, Zacharel körülbelül a könyv háromnegyedénél elég gyakran kifordul magából. De annyira, hogy az már az agyamra ment. Szegényről néha néha azt gondoltam, hogy személyiségzavaros, vagy megszállta valami, vagy egy jelenetben Cupido három tárat is belelőtt és én átugrottam vagy nem tudom, de Annabelle és a szerelem annyira elvette az eszét, hogy már-már majdnem szétfolytak a lapok. Nem egészen értettem, miért kellett ennyire kifordítani a karakterét, ráadásul egyik sorról a másikra. Mondjuk lehet, hogy az rátett egy lapáttal, hogy én a kettejük közti kibontakozó nagy románcot sem érzékeltem túlságosan. A vonzalom már az elejétől megvolt, ez oké, de Gena húzta mint a rétest, aztán pislogok egyet, észbe sem kapok és már dúl a világmegváltó szerelem.

No mindegy, a történet nagy misztikuma, hogy ELVILEG nem tudjuk ki az a Démon Lord, aki Annabelle után koslat. Azért elvileg, mert -bár nem a könyv elején, de nem sokkal később már elég jó sejtésünk van ki lehet ez a John Doe valójában, és ez be is igazolódik. Ez levihetné az értékelést három és félre, de nekem tetszett a “fordulat”, annak ellenére, hogy nem volt meglepő. Tetszett, ahogy a Lord neve (Unforgiveness) illeszkedik a történetéhez. Ezen kívül a végső fordulat, ami Annabellehez köthető (mondjuk úgy hogy kissé elvesztette emberségét) szerintem egy nagy kövér piros pontot érdemel. Én speciel pont az ellenkezőjére számítottam egész végig, és mivel előtte néztem végig egy videót, aminek a történetét én nagyon imádtam, nem, nem árulom el mit, mert akkor lelőném a meglepetést, de legyen elég annyi, hogy nálam ez nagyon megdobta a történetet és a pontozást is. Tetszett, na. 😛

A mellékszereplőkről annyit, hogy leginkább Zacharel seregének tagjait csodálhattuk egy-egy fejezetenként, amit én néha jobban is élveztem, mint a két turbékoló párt. Főleg, amikor bejött egy szintén titokzatos karakter, akiről abszolút semmit sem tudunk, de ő tudja 3 angyal legféltettebb titkát is. És azóta sem találtam a csajról semmit, a második könyvben sincs benne, úgyhogy megesz a penész, hogy mi lehet vele a szitu. Ezen kívül akiket még érdemes megemlíteni, azok a Lordok és párjaik. Bizony ők is feltűnnek egyszer kétszer és okoznak pár mosolygós pillanatot, és meg is győztek arról, hogy az ő sorozatukat is folytatnom kellene már végre.

Kedvenc karakter(ek): Zach, Annabelle, Thane, Koldo
Kedvenc jelenet(ek): Zach és Anna első találkozása az intézetben, démon vs angyal csata jelenetek, Annabelle harca a Lorddal. 
Kedvenc idézet(ek):

“You are beyond frustrating,” she grumbled. “Why can’t you do what I ask you to do without issuing a million questions first?”
“I could say the same to you.”
“I don’t- Argh.” She raised a fist at him. “So maybe I do ask a lot of questions. So what. Anyone in my position would do the same. Besides, I’m a girl and that’s my job. You’re a boy. You’re supposed to pound your chest with your fists and grunt, then do everything in your power to please me.”
“Hardly. The man you just described is more likely to knock you over the head with a club and drag you away by the hair.”

„I’m not crazy, and we’re not alone. I told them, but the only two people who ever believed me were the schizophrenic abducted by aliens and his invisible friend. I told them!”

“There are a thousand different ways to hurt someone, Zacharel.”
That, he knew well. “There are also a thousand different ways to heal.”

“… the truth might hurt but when used properly, it’s never purposely cruel.”

Összességében: 

Kellően pörgős, szerethető (ám néha megcsapkodható) karakterekkel teli jó kis könyv. Ajánlom minden angyalos, romantikus könyv imádónak.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. *

Legutóbbi hozzászólások