New York városa alatt él az aviánok titokzatos, ősi népe, akiknek testét toll borítja, ereikben pedig varázslat folyik. Ősrégi bűvölet rejti el őket az emberek szeme elől – egyetlen lányt kivéve. Ekhó szökevény zsebtolvaj, lopott kincsek eladásából tengeti az életét, amelyeket a feketepiacon ad el a vevőinek. Az aviánokon kívül nincsenek barátai, sem családja.Ekhó okos és merész, néha talán kissé pimasz is, ám mindenekfelett rendületlenül hűséges. Így amikor egy évszázadok óta húzódó háború hulláma ostromolja otthona határait, úgy határoz, hogy ideje végre cselekedni. A legenda szerint egyetlen módon lehet örök időkre véget vetni a harcnak: fel kell kutatni a Tűzmadarat. Ez a mesebeli teremtmény állítólag olyan elképesztő hatalommal rendelkezik, amilyet a világ még sohasem látott. Nem könnyű az Ekhó előtt álló feladat, de a tolvajélet egy leckét alaposan a lány fejébe vésett: hogyan szerezheti meg, amit akar.
A háború nem várt fordulatokat hoz, és Ekhónak küldetése során együtt kell működnie az ellenséggel, az ifjú sárkánypikkelyes drakhar herceggel. Először bizalmatlan vele, ám ahogy az idő halad, lassan összebarátkoznak, és Ekhó hirtelen azon kapja magát, hogy visszavonhatatlanul vonzódik a fiúhoz…
Köztudott, hogy nem vagyok egy YA rajongó, egy kezemen meg tudom számolni, hány YA sorozatot követek jelenleg, de egyszerűen nem tudtam ellenállni a madáremberek és a sárkányemberek csábításának. Greyt meg kell dicsérnem, amiért a legtöbb idegesítő YA sajátosságokat hanyagolta (erről bővebben lejjebb).
Ez is egy olyan könyv, ami rengetegszer jött velem szembe az elmúlt évben külföldi blogokon, goodreadsen, boltokban. Az eredeti borítóba egy szempillantás alatt beleszerettem, de meg kell dicsérnem a Maximot is, mert akárhány saját változatot feltettek az elmúlt hónapokban, szinte mindegyik tetszett, így a végleges is. A fülszöveget viszont egyszer sem olvastam el. az a fránya előítélet visszatartott, amikor megláttam a YA címkét, most viszont valami mégis rávett. Értékeléseket sem olvastam róla, így nem igazán tudtam, mit várjak, úgyhogy teljesen vakon kezdtem bele. És 3.5 pont ide vagy oda, de nem bántam meg.
A könyv legnagyobb erőssége egyértelműen a mitológia. Az aviánok (madáremberek) és a drakharok (sárkányemberek) világa még úgy is lenyűgözően gazdag és különleges, hogy az írónő nem igazán dolgozta ki teljesen ezt a világot (reméljük ezt bepótolja a második rész). Első blikkre a drakharok érdekesebbnek tűnhetnek, hiszen sárkány tulajdonságokkal megáldott lényekről van szó, és ezt a részét talán Grey is jobban élvezte, de engem a madáremberek izgatják a fantáziámat a legjobban. Tetszett, hogy mindenféle madár fellelhető, és mindegyiknek megvan a saját feladatköre és helye a hierarchiában, csakúgy, mint a valóságban. Emellett többfajta mágiákkal is találkozhatunk.
A történet alappillérei nem túl egyediek – két háborúban álló faj, egy ‘békepipa’ és egy, a két fajt összekötő, de kívülálló különleges tinédzser – mégis összegyúrva teljesen lekötötte a figyelmem, és végig érdekelt, hogy mi lesz a fő szál vége. És bizony okozott pár meglepetést, főleg a végső fordulat. Igen, kicsit számítottam rá, hogy ez lesz, de még így is éreztem a hatását.
A főszereplők szintén a pozitív oldalt reprezentálják, Ekhó és Caius együtt és külön-külön is jó karakterek. A köztük lévő romantika elég halvány, de érezhetően jelen vanVXvELkXl.pnglesz, de már most nagyon drukkolok nekik. Imádtam a közös jeleneteiket, vicces volt, fordulatos, és dinamikus. Ekhót nagyon szerettem, nem csak a humora miatt, de vagány miközben sebezhető is, mindenből van benne egy kicsi. Caius az a férfi szereplő, akit ha akarnék sem tudnék nem szeretni. Komor, gondterhelt, lojális, sármos sárkányember (ha illik rád a leírás, dobj egy üzit!!).
A könyv azonban nem csak Ekhó és Caius szemszögéből íródott. És ezzel el is érkeztünk az első negatívumhoz, ugyanis 5+ (!) szereplőt követhetjük közelebbről. Ez még nem is lenne nagy szám egy 600-900 oldalas epic fantasy esetében, de most csak egy kb. 400 oldalas YA fantasyról beszélünk. De egye fene, ezt is elnézem, ha az az 5 nézőpont mind releváns a történet szempontjából. De itt nem ez történik. Például van nekünk egy meleg párosunk, akiknek a sztorija biztos aranyos, meg cuki sokak számára, de engem teljesen hidegen hagy a vívódásuk (már a TMI-ben sem nagyon érdekelt Malec, de ha te szereted őket, akkor itt is fogod), még ha valamilyen szinten kedvelem is őket külön-külön. Ezek azok a részek, amik kissé visszafogták számomra a történet haladását, kialakítva egy egyenletlen tempótVXvELkXl.pngarányt, az izgalmas, érdekes fejezetek és a lassú kitöltő fejezetek közt. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak nagyon izgalmas részek, csupán a mérleg billent kissé a rossz irányba.
A következő pont,
az író stílusa picit mindkét kategóriába esik, pozitív is és negatív is egyben. Egyrészt kétségtelen, hogy nagyon szépen ír, élethű leírások, könnyen elképzelni bármit, amit a szereplő szemén át bemutat. ugyanakkor előfordul, hogy a leírásokat már már túlzásba viszi.Szép, szép az a táj, de azért haladjunk a sztorival is. A különböző helyszínek leírásait viszont nagyon szerettem, úgy éreztem én is ott vagyok.
Összességében, ‘A lány éjfélkor’ egy fantasy elemekben erős, karakter központú, fordulatos történet, amelynek, bár tempója és világfelépítése hagy kivetni valót maga után, kellő mennyiségű humora és lebilincselő cselekménye magával ragadja az olvasót. Egy trilógia első részéről van szó, így bőven van még hová fejlődnie, és reméljük fog is. Az örök kérdésre, miszerint függővéges-e, a válasz negatív, de mindenképpen várjuk a következőt.
