Könyv, nyereményjáték

Blogturné ~ Jennifer Bosworth: Struck – Villámtól sújtva

0 19

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából november 30-án jelenik meg Jennifer Bosworth: Struck – Villámtól sújtva című könyve. A Blogturné Klub öt bloggere egy blogturné keretein belül mutatja be Mia Price villámsújtotta világát! 

2013. november 7-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel találkozhattok, ha velünk tartotok.

Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogy az lenni szokott nyerhettek is! A Könyvmolyképző Kiadó felajánlott 3db nyereménykönyvet!!! A bejegyzések végén megtaláljátok a játékhoz tartozó Rafflecopter dobozt, aminek helyes kitöltésével versenybe szállhattok a könyvekért!


A Függővég a már megszokott kritika mellett elhozta nektek a könyv hivatalos trailerét magyar felirattal! A Struck trailere az egyik legjobb, legizgalmasabb, leglátványosabb könyv előzetes, amit eddig láthattatok. Ám a a készítése mögött nem kis munka áll, amibe most betekintést nyerhettek, hiszen hoztunk egy “Trailer színfalak mögött” videót is, illetve maga az írónő egyik interjújában is mesélt a forgatásról, amit szintén lefordítottunk nektek!


Szerző: Jennifer Bosworth

Cím: Struck – Villámtól sújtva 
Műfaj: YA Fantasy
Fordító: Acsai Roland
Magyar megjelenés: 2013.10.30 (Könymolyképző)
Értékelés: 4 pont

Mia Price villámfüggő. Számos villámcsapást túlélt már, de folyamatos vágyával, hogy részesedjen a vihar energiájából, veszélybe sodorja önmagát, és a körülötte élőket.

Los Angeles azon ritka helyek egyike, ahol Mia biztonságban érezheti magát függőségétől, hiszen csak elvétve csap villám a városra. De amikor a várost lerombolja egy földrengés, Mia mennyországa egy csapásra a veszélyek és a káosz aknamezejévé változik. A hajdani tengerparton áthatolhatatlan sátortáborok nőnek. Az összeomlott belváros senkiföldje lesz, ahol éjszakánként egy „kószáló” buli hol az egyik, hol a másik elhagyatott épületet „bérli ki” magának. A bulizókat egy megmagyarázhatatlan erő vonzza pusztulás színhelyére. A katasztrófa után megerősödik két szekta, melyek szemben állnak egymással. De mindkét szekta végítéletről szóló próféciájában Mia Price játssza a főszerepet. Biztosak benne, hogy Mia Price kapcsolatban áll a földrengést kiváltó elektromos viharral, és a közeledő, sokkal pusztítóbb égszakadással-földindulással.

Mia Price szeretne megbízni a titokzatos és vonzó Jeremyben, amikor az megígéri, hogy vigyáz rá, de attól tart, a srác nem az, akinek mondja magát. A szenvedély és az energia, ami egymáshoz vonzza őket, a végüket jelentheti. Amikor eljön a végzetes vihar, Miának mindent kockára kell tennie. Szörnyű erejét szabadon engedi, hogy megmentse szeretteit, vagy elveszítsem mindent.

értékeljünk

Nem véletlenül hoztam el nektek ma a könyv előzetesét valami más extra helyett. Ugyan a könyv fülszövege ugyanazt mondja el, mint maga az előzetes, és a “villámfüggő” koncepció alapjában véve is elég érdekes, engem mégis az előzetes győzött meg arról, hogy én ezt a könyvet nagyon szeretném olvasni annak ellenére, hogy bennem volt a félsz, hiszen megint csak YA, megint csak egy főszereplő lány a “kiválasztott”, az elengedhetetlen tiltott/rejtélyes szerelmi szál is közrejátszik… Na de a puding próbája is az evés ugyebár, így hát örültem, amikor a Struck is felkerült a turnés listánkra, és habozás nélkül feliratkoztam rá.

Meg kell mondjam, hogy kellemesen csalódtam a könyvben. Bár nem dúskál az akcióban, és picit lassan is indul be, képes volt beszippantani. Először is az írásmódja lepett meg. Azt vártam, hogy a legtöbb YA könyvhöz jellemző, túlegyszerűsített, a poszt-apokaliptikus-történet-ellenére-cukormázas szöveget kell majd olvasnom, egy gyámoltalan csaj főszereplésével. De nem! Tetszett, hogy laza, de közben mégis intelligens, élettel teli narrációt kaptunk. Beleolvastam angolul is, és meg kell mondjam, hogy nagy meglepetésemre a fordítás ahelyett, hogy elvett volna belőle valami pluszt, még hozzá is adott. Az egy-két kisebb ismétlődő szóhasználattól eltekintve, ami picit idegesített, a legtöbb esetben nagyon okosan oldotta meg a fordító, és még színesebbé tette a szöveget, miközben megtartotta a lazaságot, ahol kellett. Na de vissza a lényeghez. 




Mivel E/1-ben íródott, fontos volt, hogy kedveljem a főszereplőt. Bár Mia nem volt az a nagyon vagány, belevaló főhősnő, akiket imádok, nem is volt a magatehetetlen, gyenge akaratú lány sem. Kifejezetten tetszett, hogy olyan szarkasztikus volt, és bizony mindenkinek megmondta a magáét és nem hódolt be senkinek sem.

Ehhez adódott hozzá az alaptörténet, amiben volt minden. Paranormális elemek, vallás, összeesküvés, kis fizika, mindez egy romokban álló, poszt-apokaliptikus városban. A Struck amolyan lassú víz partot mos koncepciójával ragaszthatja oda az olvasókat a székükhöz, merthogy bizony találgatnak jó sokáig, mire kiderül hogy ki milyen szerepet szán főhősünknek, illetve ki milyen szerepet játszik. Annak ellenére, hogy élveztem a sötétben tapogatózást és az összeesküvés elméletek gyártását, miközben gondolkoztam, hogy kik lehetnek a jófiúk – már ha egyáltalán vannak-, agyaltam a lehetséges magyarázatokon, hogy a főellenség, A Próféta, hogy képes arra, amire, mi az igazi célja, igazából nekem picit sok volt a felvezetés és kevés a nagy katarzis, ami így nem is ütött akkorát. Illetve sokkal nagyobb összecsapásokat vártam a két szekta közt, de nem sok mindent csináltak egymással, pedig vártam hogy legyen egy kis Raiden harc vagy valami. Viszont hősiesen bevallom, hogy volt egy két fordulat, ami meglepett a végén. A legnagyobb fordulat Mia “szerelmének” személyével kapcsolatos, bár akkor örültem volna a legjobban, ha teljesen 180 fokos fordulatot vesz a karakter. Tudtam, hogy nem fogja, de azért reméltem hogy bedobja ezt a húzást Jennifer. Fene, pedig az tette volna fel az i-re azt a bizonyos pontot. A mellékszereplők közül egy valakit emelnék ki, az pedig Katrina, az egyik szekta tagja. Ha ő feltűnt a színen, tuti hogy nem maradt semmi nyugiban. És jópár humoros pillanatokat is okozott.

A szerelmi szál viszont, szerencsére nem volt a történet központja. Miért szerencsére? Merthogy, míg különálló, mellékszereplőként tetszett Jeremy karaktere, a Miával való kapcsolatából hiányzott az a tűz, amit a lány viszont folyton érzett a fiú körül. Én nem éreztem köztük a kémiát, szerintem maradhattak volna baráti, vagy szövetséges kapcsolatban az érdekesebbé tette volna a dolgokat, mint a felesleges szerelmi szál.

Összességében: A Struck lassabb tempójának ellenére is teljesen lekötötte a figyelmemet, és bár valószínűleg rongyossá nem fogom olvasni a könyvet, mert a varázsa inkább abban rejlik, hogy az olvasót is a sötétben tartja, egyszeri, vagy évenként egyszeri olvasásra és kikapcsolódásra tökéletes, kevés esélye van, hogy falhoz csapkodós polcon szerepeljen. 🙂  Maradt még kérdésem, ami a “Keresők” nevezetű szektát és tagjait érinti, és talán ha valóban jön majd 2016-ban az a tervezett második rész választ is kapok rá, de magában Mia története így volt kerek, azaz függővég és sorozat utálók félre tehetik a pacemakerüket!

Jennifer beszámolója a trailer forgatásról:

Azon a napon írom ezt mikor a férjem, Ryan Bosworth a rendező az író/rendező csapatunk egyik fele a végső simításokat végzi a Struck előzetesen. Kint úgy szakad az eső, mintha csak ki akarna engesztelni a mellőzött 360 Los Angeles-i napért. Hirtelen villanás tör be az ablakon, egy pillanattal később egy akkora dörgés mint egy robbanás és a kutyám úgy viselkedik mintha megtámadtak volna minket. Még így is hogy esik időbe telik míg rájövök mi is volt ez a hang és a világos fény. Mennydörgés és villámlás? Los Angeles-ben? Ezekről a dolgokról jóformán itt nem is hallottak. Szinte soha sem esik L.A.-ben, és villám is csak kevés alkalomkor csap le minden évben.


Ma viszont, majdnem pont akkor, mikor Ryan befejezte az előzetest, megkaptuk az egész csomagot. Eső, villámlás, és mennydörgés. Túl szép, hogy igaz legyen. Ugyanakkor sok dolog szinte túl tökéletesen jött össze, amíg készítettük ezt az előzetest , talán mégiscsak így rendeltetett. Attól a pillanattól hogy a Struck megkapta az első megjelenési ajánlatot Ryan és én tudtuk hogy készíteni fogunk egy előzetest a könyv népszerűsítéséhez. Ez az előzetes nem az első projekt amit együtt csináltunk. Írtam már több rövid filmet Ryan-nak, kettőt ebből el is készítettünk és le is vetítettünk film fesztiválokon és Ryan aki előzőleg reklám és zenei videókat készített alig várta, hogy valami nagy költségvetésű projektet készítsen, valami igazán mozis hangulatút. Pár hete kezdtük az előzetes rendezését aminek forgatása 2011 November végére esett. Először elkellet döntenünk mely részeket tudjuk a könyvből megvalósítani és melyek adják át a legtöbb információt a legkevesebb képkockán. Egy előzetes lényegében egy reklám és a reklámok legfontosabb szabálya “ne legyen unalmas”. Így a legizgalmasabb felvételeket választottuk. Akkor eldöntöttük hogy “Hé ha már itt vannak ezek a helyek vegyünk fel egy egész részt a könyvből.” A végén adaptáltam egy jelenetet –amit majd elérhetővé teszek a honlapomon– és szöveg részeket használtam ebből a jelenetből hogy megformáljam az előzetes történetét. Az egyik kedvenc részem a rendezésben a szereplőválogatás volt annak ellenére hogy volt pár pont mikor azt hittük nem találjuk meg a megfelelő színészeket. Fontos volt számunkra hogy olyan színészeket találjunk, akiknek nem csak kinézetük volt, hanem akik igazából tudtak színészkedni is. Egy darabig necces volt, de az első szereplőválogatás napjának végére megtaláltunk 4-et az 5 szereplőből.

A legnehezebb szereplő kiválasztás a fő karakter Mia Price volt. Két szereplőválogatást kellett tartanunk mire megtaláltuk de amikor belépett az ajtón már szinte tudtuk is hogy ő lesz az. Pont úgy nézett ki, de ami fontosabb briliáns színészeti megnyilvánulásai voltak és egyszerre személyesítette meg a karakter erősségét és sebezhetőségét. Könnyedén elképzeltem, hogy ez a színésznő Stephanie Rae Anderson lesz a következő Claire Danes vagy Jennifer Lawrence. 


Nekiálltunk a forgatásnak. Három napig forgattunk a Red kamerával három különböző helyszínen. Az első napon az én házamban, az egyik szobát átalakítottuk egy tini lány szobájává egy másikat az édesanyja szobájává és még a garázsunk belsejét is átalakítottuk–igen a garázsunkét–egy klubbá. Elképesztő mit lehet létrehozni egy füstgéppel és pár diszkófénnyel.  Ha megnézed a jelenetet sosem gondolnád hogy ezt ott forgattuk ahol én és a férjem a kacatokat tartjuk. Ez a része a forgatásnak volt valószínűleg a legjobb. Teleraktuk a garázst egy tucat tinédzserrel és extrákkal miközben a füstgép egyfolytában ment, a dubstep bömbölt, és az első rendezői kérésünk az volt hogy mindenki táncoljon, csak táncoljon. Elismerem, én is bent voltam és táncoltam.

A forgatás második napjának helyszíne a Lost Angeles városi egyetem volt, ahol a…hm.. legveszélyesebb jeleneteket forgattuk. Tavaly, a férjem, Ryan rendezte a Project Runaway 9 promóit, amikben Heidi Klum egy hatalmas ollót – komolyan, az volt a legnagyobb olló, amit eddig láttam – tart, amit Ryan hazahozhatott a forgatás után. Ezt a GIGANTIKUS ollót használtuk egy jelenetben, ahol az egyik fanatikus szekta tag fenyegeti a nemezisét. Az egész forgatócsoport meredten figyelt, mert féltették a színészünket, mivel ezek a gyakorlatilag lábhosszúságú pengék egész közel voltak az arcához. Már attól ideges leszek, ha csak rágondolok. Szerencsére, senki sem vesztette el egyik szemét sem.



A harmadik nap volt a zöld képernyős forgatás, ahol felvettük az összes jelenetet, amik a vizuális hatásokhoz kellettek – amiből egy valagnyi van a trailerben -, illetve a “mise” jelenetet. A STRUCK-ban, egy fanatikus szekta vezető, a Próféta egy hatalmas fehér tengerparti sátorban tartja éjféli miséjét. Az összes követője tetőtől talpig fehérbe öltözik. Szóval hogy letudjuk forgatni ezt a jelenetet, kellett pár extra dolog. Körbekérdeztem a barátaimat – szerzőket, írókat, ügynököket -, hogy legyenek a Követőim. Felöltöztettük őket ezekbe a furcsa, fehér esőköpenyekbe, úgy néztek ki mint egy hatalmas kórus. Meg kell mondjam, egyszerre volt nevetséges és kissé kísérteties. 



De ami még kísértetiesebb volt, hogy… azon a napon, a forgatásunk utolsó napján, Los Angelesben, ahol szinte soha nem esik…szakadt.


forrás

NYEREMÉNYJÁTÉK
A kiadónak köszönhetően a turné során három  példányt sorsolunk ki a Struckból!
Íme a játékszabályok:

1) Töltsétek ki a Rafflecopter dobozt, lájkoljátok a kért oldalakat

2) Minden blogon elrejtettünk egy helyszínt, ahol hatalmas földrengés pusztított. Keressétek meg a szavakat alkotó betűket, és az összegyűjtött betűk alapján kapott helyszíneket írjátok bele a Rafflecopter adott bloghoz tartozó rovatába.

10/07. Függővég
10/09. Nem harap a…
10/11. Deszy könyvajánlója
10/13. Dreamworld
10/15. Kelly Lupi olvas

Függővég a ‘Blogturné Klub’ csoport tagja

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. *

Legutóbbi hozzászólások