Játék, Könyv

Jönnek a YA Assassin’s Creed könyvek

0 28

Múlt héten a Ubisoft és a Scholastic bejelentette, hogy egy Assassin’s Creed Young Adult könyvsorozaton dolgoznak. A könyvek megírására az amerikai Matthew J. Kirby-t kérték fel, aki már több middle-grade könyvet is írt.

A sorozat a ‘Last Descendants’ azaz az Utolsó leszármazottak címet kapta, melynek első része 2016. szeptemberében fog megjelenni külföldön, majd 2017. januárjában követi a második. 
Az Assassin’s Creed inspirálta YA akció-kaland sorozat egy Owen nevű tinédzser történetéről szól, aki az Animus gép használatával próbálja bizonyítani néhai apja ártatlanságát. Az egyik VR kalandja során rátalál egy ősi, legendás ereklyére, az úgynevezett Éden szigonyára és innentől kezdve Owen belekeveredik az Orvgyilkosok Testvérisége és a Templomosok közt régóta tartó viszályba.
Az új sorozat új karaktereket és egy új történetszálat mutat be, csakúgy, mint a képregények és a közelgő mozifilm is, melyek közül egyik sem vett át szereplőket vagy történeteket a játékokból.
Az első rész több időszakot is felölel, például 1863-as New York-i felkelést és Spanyolország hódítását az azték birodalom felett. Ez persze azt jelenti, hogy szokás szerint, most is találkozhatunk híres történelmi személyekkel, beleértve William ‘Boss’ Tweed amerikai politikust és Hernán Cortés spanyol konkvisztádort.
A kiadó szerint ezzel egy új piacot is el tudnak majd érni, miközben a régit sem hanyagolják el. Felnőttek és a fiatalabbak is egyaránt élvezhetik majd, illetve azok is, akik sosem játszottak a játékokkal. Emellett a lányokhoz is szólt, hiszen több erős fiatal női karakter is főszerepet kap majd. 
A magyar megjelenésről egyelőre annyit tudunk, hogy a Fumax tervei közt szerepel.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/en_US/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));

Van esély, hogy ezeket is elhozzátok nekünk? 🙂
Posted by Andrea Kozári on Saturday, February 20, 2016

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. *

Legutóbbi hozzászólások