Film, Könyv

A hetedik fiú (Seventh Son) revamped: Universal trailer

0 25

Tavaly nyáron mutattuk meg nektekJoseph Delaney nagysikerű Wardstone krónikák c. YA sorozata alapján készült The Seventh Son (A hetedik fiú) mozifilm első trailerét. Akkor még úgy volt, hogy idén januárban beülhetünk rá a moziba, ám harmadjára is eltolták (ás a WB-től az Universalhoz került), mígnem végül megegyeztek a 2015. február 6-i premier dátumon.  

Nos, most, hogy már csak laza 5 hónap van vissza a premierig, ideje volt, hogy kapjunk egy kis ízelítőt a Universaltól is. Jött is nemrég az új előzetes, amit el is hoztunk nektek. Előre szólunk, hogy ismét erősen spoileres!

És itt pedig a régi, aki lemaradt volna róla:


A hetedik fiú olyan nagy neveket sorakoztat fel, mint Jeff Bridges (Gregory mester), Ben Barnes (Tom Ward), Julianne Moore (Malkin anya) és mindenki Jon Snow-ja, Kit Harington.

A dark fantasy történet az 1700-as években játszódik: főhőse egy öregedő lovag és boszorkányvadász (Jeff Bridges), aki századokkal ezelőtt foglyul ejtett egy nagy hatalmú boszorkányt (Julianne Moore). Ám a boszorkány megszökik, és bosszúvágya háborút indíthat az emberek és a természetfölötti hatalmak között. Az öreg lovag egy hónap alatt megpróbál felkészíteni egy új tanítványt (Ben Barnes), egy hetedik fiú hetedik fiát,hogy esélyük legyen az ellenállásra.


Nem lesz könnyű dolga, ami a bevételeket illeti, hiszen ugyanezen a napon jön ki a WB és a Wachowski testvérek sci-fije, a Jupiter Ascending, a Lionsgate és Johnny Depp vígjátéka, a Mortdecai, és a Universal SpongeBob filmje is.

Szólj hozzá

Az e-mail címed nem tesszük közzé. *

Legutóbbi hozzászólások